A francia színészlegenda 88 éves volt.
Jean-Paul Belmondo 1933. április 9-én született Párizs külvárosában, művészcsaládban: apja, Paul Belmondo elismert szobrász, anyja, Sarah Rainaud-Richard festő volt. A gyermek Jean-Paul focizott és bokszolónak készült, míg 16 évesen ott nem hagyta az iskolát. Az 1950-es években kezdett színészkedni a Párizsi Konzervatóriumban, ahol a legenda szerint egyik tanára, Pierre Dux azt mondta neki, hogy soha nem fog főszerepet kapni a külseje miatt. Dux szerint a közönség csak nevetne, ha meglátna egy hölgyet Belmondo karjai között, de a színházkritikus Jean-Jacques Gautier is hasonlóan gondolkozott: „Belmondo úr sosem lesz sikeres az útonállóarca miatt.”
A fiatal színész kis vidéki színpadokon kezdte hát a karrierjét, ahol elsőként Jean-Luc Godard figyelt fel a tehetségére: 1958-ban felkérte egy rövidfilmes szerepre. Belmondo eleinte maga sem vette Godard-t komolyan, aztán elvállalta a szerepet. Első jelentősebb szerepét Claude Sautet Veszélyes súlycsoportjában (Classe tous risques) játszotta Lino Ventura oldalán 1960-ban. Ugyanebben az évben kérte fel Godard a Kifulladásig (Á bout de souffle) főszerepére; a francia újhullám egyik első emblematikus alkotása a pályakezdő színésznek nemzetközi hírnevet szerzett. A Kifulladásig elsöprő sikere nyomán Belmondo mondhatni minden jelentős francia rendezővel és az összes élvonalbeli francia filmcsillaggal együtt dolgozott.
Sokoldalú tehetsége a legváltozatosabb műfajú filmekben megcsillanhatott: már a 60-as évek elején szerepet kapott eredeti hangú szerzői filmekben (Moderato Cantabile, r. Peter Brook, 1960), drámákban (Leon Morin, pap / Leon Morin, pretre, r. Jean-Pierre Melville, 1961) és blockbusterekben egyaránt (Cartouche, r. Philippe de Broca, 1962). Következett többek közt a Bolond Pierrot (Pierrot le Fou, r. Jean-Luc Godard, 1965) Anna Karina és A Mississippi szirénje (La sirène du Mississipi, r. François Truffaut, 1969) Catherine Deneuve oldalán, karrierje második felében pedig egy sor jól fizető kommerszfilmben volt keményfiú rendőr (pl. Zsaru vagy csirkefogó / Flic ou voyou, r. Georges Lautner, 1979).
A 80-as években visszatért a színpadra, és a kritikusok ezúttal elismeréssel fogadták.
Közel 100 tételes filmográfiáját egy filmdráma (Un homme et son chien) és egy kisjátékfilm (Alonz-y! Alonzo!) zárta le 2008-ban, illetve 2009-ben.
