Elhunyt Agnès Varda Elhunyt Agnès Varda

Elhunyt Agnès Varda

Elhunyt 90 éves korában Agnès Varda, a francia újhullám egyik meghatározó rendezője, akit 2015-ben Arany Pálma-életműdíjjal tüntetettek ki a cannes-i filmfesztiválon.

A filmrendező mellrákban szenvedett. Halálhírét a francia médiahírek után Varda Cine Tamaris produkciós cége erősítette meg pénteken.

Varda az irodalom és a fényképezés felől érkezett a filmhez, minden filmes tapasztalat nélkül rendezte meg első filmjét, az 1956-os Párbeszédet (La Pointe Courte), amelyet Alain Resnais vágott. Bár az alkotás nem aratott osztatlan sikert, Varda a francia újhullám meghatározó (és egyetlen női) tagja lett. Legismertebb filmje, a Cléo 5-től 7-ig (Cléo de 5 à 7) egy elegáns nőt követ szinte valós időben Párizs utcáin, amint egy rákszűrés eredményére vár.

Varda gazdag életművében olyan filmek szerepelnek még, mint a Sem fedél, sem törvény (Sans toit ni loi), amelyért 1985-ben Arany Oroszlán-díjat nyert Velencében, a Nantes-i Jacquot (Jacquot de Nantes) című 1991-es dokumentumfilm, amelyben férjének, Jacques Demy filmrendezőnek állított emléket és a tavaly Oscar-díjra jelölt Arcélek, útszélek (Visages, villages) című dokumentumfilm.

Utolsó filmjét a Varda by Agnèst februárban, a Berlinálén mutatta be, ahol tiszteletbeli Berlinale Camera-díjat kapott. A Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon egyébként négyszer versenyzett, 1965-ben a zsűri nagydíját is megkapta A boldogság (Le Bonheur) című alkotásáért. Ő volt az első női filmes, aki tiszteletbeli Oscar-díjat kapott 2017-ben.

(MTI/Variety)

Támogass egy kávé árával!
 
Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?