Ma van a magyar nap a TIFF-en Ma van a magyar nap a TIFF-en

Ma van a magyar nap a TIFF-en

A szerda a magyar filmeké a Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon.

Az idei filmeken (Kilakoltatás, Dívák, A legjobb dolgokon bőgni kell, Külön falka, Mindörökké, Legjobb tudomásom szerint) kívül az idén a hivatalos versenyben is szerepel magyar alkotás (Szelíd), de az Annecy-ban frissen díjazott rövid animációt (Amok) is meg lehet nézni a Mindörökké vetítései előtt. A műsort Visky András színházról szóló dokumentumfilmje, a Performing Juliet kerekíti ki. S ha ez sem lenne elég, az idei 3x3 szekció egyik alkotója Enyedi Ildikó. Ide lehet kattintani a programért.

A filmek zömét az alkotók is elkísérik: a Legjobb tudomásom szerint képviseletében itt lesz mindkét rendező, Lőrincz Nándor és Nagy Bálint, akik Bodolai Balázzsal – a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművészével – együtt mutatják majd be a filmjüket. Lehet találkozni Groșan Cristinával is a A legjobb dolgokon bőgni kell vetítései után, a Szelíd után pedig Muhi András producert lehet faggatni. Fazekas Máté a Kilakoltatást kíséri el Kolozsvárra, Kőrösi Máté a Dívákat, de Pálfi György régi rajongói is összefuthatnak a rendezővel Kolozsváron.

Hattól Káel Csaba filmügyi kormánybiztos mesél a magyar filmipar titkairól a főtéri TIFF Lounge-ban, s ha valaki ropna valamit, akkor az az Àbáse művésznevű Bognár Szabolcs ritmusaira teheti meg a Bánffy-palotában a Dívák vetítése előtt, héttől. Ja, és a fesztivál szokás szerint magyar nyelvű oldalakkal örvendezteti meg a hivatalos fesztiválújság, az AperiTIFF olvasóit.

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • Kivérző szerelem

    Színes akciófilm, bűnügyi, romantikus, thriller, 104 perc, 2024

    Rendező: Rose Glass

  • Anyai ösztön

    Színes filmdráma, thriller, 94 perc, 2024

    Rendező: Benoît Delhomme

  • Motorosok

    Színes bűnügyi, filmdráma, 116 perc, 2024

    Rendező: Jeff Nichols

  • Ördögűzés

    Színes horror, thriller, 93 perc, 2024

    Rendező: Joshua John Miller

  • Vigyél a Holdra

    Színes romantikus, vígjáték, 132 perc, 2024

    Rendező: Greg Berlanti

  • Twisters - Végzetes vihar

    Színes akciófilm, kalandfilm, thriller, 117 perc, 2024

    Rendező: Lee Isaac Chung

  • Nemkívánatos személyek

    Színes bűnügyi, filmdráma, 100 perc, 2023

    Rendező: Ladj Ly

Szavazó

Melyik kilencvenes évekbeli filmnek kellene már egy folytatás?

Szavazó

Melyik kilencvenes évekbeli filmnek kellene már egy folytatás?

Friss film és sorozat

  • Kivérző szerelem

    Színes akciófilm, bűnügyi, romantikus, thriller, 104 perc, 2024

    Rendező: Rose Glass

  • Anyai ösztön

    Színes filmdráma, thriller, 94 perc, 2024

    Rendező: Benoît Delhomme

  • Motorosok

    Színes bűnügyi, filmdráma, 116 perc, 2024

    Rendező: Jeff Nichols

  • Ördögűzés

    Színes horror, thriller, 93 perc, 2024

    Rendező: Joshua John Miller

  • Vigyél a Holdra

    Színes romantikus, vígjáték, 132 perc, 2024

    Rendező: Greg Berlanti

  • Twisters - Végzetes vihar

    Színes akciófilm, kalandfilm, thriller, 117 perc, 2024

    Rendező: Lee Isaac Chung

  • Nemkívánatos személyek

    Színes bűnügyi, filmdráma, 100 perc, 2023

    Rendező: Ladj Ly