Joe Eszterhas tartja a következő forgatókönyvírói mesterkurzust Joe Eszterhas tartja a következő forgatókönyvírói mesterkurzust

Joe Eszterhas tartja a következő forgatókönyvírói mesterkurzust

A Magyar Nemzeti Filmalap és a filmhu – a magyar moziportál szervezésében megvalósuló Filmíró Mesterkurzus következő vendége Joe Eszterhas magyar származású amerikai forgatókönyvíró és producer lesz.

Október 6-án és 7-én, szombaton és vasárnap az Elemi ösztön, a Music Box és a Szabadság, szerelem forgatókönyvírójának alkotói munkamódszere lesz a téma – az angol nyelvű mesterkurzuson részt vesz Andrew G. Vajna is a Magyar Nemzeti Filmalap képviseletében, és a közönség is kérdezhet majd.

Az esemény kapcsán az Elemi ösztön (r. Paul Verhoeven) és a Music Box (r. Costa Gavras) című filmeket vetítik le.

A Filmíró Mesterkurzuson a részvétel ingyenes, de a belépést regisztrációhoz kötik a szervezők. A kurzus elsősorban szakmai továbbképzés, ezért a filmszakmában dolgozók, játékfilmes forgatókönyvírók, rendezők ill. a filmszakos hallgatók előnyt élveznek a bejutásnál. (A diákoknak fel kell tüntetniük, hogy milyen szakon, szakirányon tanulnak.) A rendezvényre regisztrálni itt lehet.

A regisztráció október 1-jén éjfélkor zárul, és mindenkit a megadott email címén értesítenek majd az eredményről.

Az eseményről, ahogyan legutóbb is, videófelvétel készül, amelyet a jövőben oktatási segédanyagként lehet majd használni, Az Oliver Stone kurzusról készült videók folyamatosan kerülnek fel ide.

A Filmíró Mesterkurzus további tervezett vendégei: Alan Parker és Luc Besson.

Együttműködő partnerek: Magyar Nemzeti Filmalap, filmhu – a magyar moziportál, Színház- és Filmművészeti Egyetem, ELTE Filmtudomány Tanszék, BKF Médiaművészeti Intézet

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • The Brutalist

    Színes életrajzi, filmdráma, 215 perc, 2024

    Rendező: Brady Corbet

  • Futni mentem

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Herendi Gábor

  • Farkasember

    Színes horror, 102 perc, 2025

    Rendező: Leigh Whannell

  • Bird

    Színes filmdráma, 119 perc, 2024

    Rendező: Andrea Arnold

  • Subteran

    Színes bűnügyi, tévésorozat, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Octav Gheorghe, Daniel Sandu, Anca Miruna Lăzărescu

  • A diplomata

    Színes filmdráma, thriller, 50 perc, 2023

    Rendező: Alex Graves, Andrew Bernstein, Simon Cellan Jones, Liza Johnson, Tucker Gates

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Limonov, a ballada

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 138 perc, 2024

    Rendező: Kirill Szerebrennyikov

  • Asura

    Színes filmdráma, tévésorozat, 420 perc, 2025

    Rendező: Koreeda Hirokazu

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • The Brutalist

    Színes életrajzi, filmdráma, 215 perc, 2024

    Rendező: Brady Corbet

  • Futni mentem

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Herendi Gábor

  • Farkasember

    Színes horror, 102 perc, 2025

    Rendező: Leigh Whannell

  • Bird

    Színes filmdráma, 119 perc, 2024

    Rendező: Andrea Arnold

  • Subteran

    Színes bűnügyi, tévésorozat, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Octav Gheorghe, Daniel Sandu, Anca Miruna Lăzărescu

  • A diplomata

    Színes filmdráma, thriller, 50 perc, 2023

    Rendező: Alex Graves, Andrew Bernstein, Simon Cellan Jones, Liza Johnson, Tucker Gates

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Limonov, a ballada

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 138 perc, 2024

    Rendező: Kirill Szerebrennyikov

  • Asura

    Színes filmdráma, tévésorozat, 420 perc, 2025

    Rendező: Koreeda Hirokazu

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold