Címke: mesterkurzus

Az Oscar-díjas Elek Zoltán tart mesterkurzust Budapesten

2024. július 2. – írta

Bepillantás a maszk mögé címmel tart filmeseknek július 4-én, az NFI szervezésében mesterkurzust Elek Zoltán, aki olyan nemzetközi sikerekben dolgozott, mint az Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag, a Grincs vagy a Cher főszereplésével készült Maszk című film, amelyért elnyerte a legjobb sminkért járó Oscar-díjat.

Az animáció kinőtte a Disney pizsamáját – Mikulás Ferenc-mesterkurzus Kolozsváron

2023. november 29. – írta

Mikulás Ferenc neve megkerülhetetlen a magyar animáció történetében, ahogy az általa vezetett Kecskemétfilm Stúdióé is. A stúdióvezető a 23. Filmtettfeszt – Erdélyi Magyar Filmnapok alkalmából mesterkurzuson beszélt a Kecskemétfilm történetéről, a szakmáról, az animáció jelenlegi helyzetéről, félig kész projektekről és egyéb tervekről. Beszélgetőtársa dr. Kassay Réka, a Sapientia EMTE adjunktusa volt. Az alábbiakban a mesterkurzus kivonatolt, szerkesztett, és utólag kissé kiegészített változatát közöljük.

Teltházas mesterkurzust tartott Budapesten Bryan Fuller

2023. június 27. – írta

A Halottnak a csók, a Star Trek: Discovery és a Hannibal világhírű alkotója Élettől a halálig, hősöktől az istenekig: Bryan Fuller televíziós művészete címmel tartott mesterkurzust pályakezdő filmesek szakmai fejlődését segítő Fast Forward Program keretében, a Puskin moziban.

A TIFF a TikTokkal is partnerkedik

2022. június 8. – írta

A ma délelőtt bejelentett együttműködés célja, hogy a Kolozsvár központú (később több másik nagyvárosban is vetítéseket szervező) fesztivál kiszélesítse filmszerető közönségét.

Különleges szakmai napot rendez a Primanima

2021. május 13. – írta

Online mesterkurzusokat szervez május 21-én a Primanima Nemzetközi Elsőfilmes Animációs Filmfesztivál. A CEE Animation regionális animációs szakmai szervezettel közös eseményen Farkas Juli, Darabos Éva és Daniel Gray animációs rendezők lesznek a Primanima vendégei.

Friss film és sorozat

  • L'amour ouf

    Színes bűnügyi, filmdráma, romantikus, 160 perc, 2024

    Rendező: Gilles Lellouche

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

  • Bridget Jones: Bolondulásig

    Színes romantikus, vígjáték, 130 perc, 2025

    Rendező: Michael Morris

  • Az ügynökség (The Agency)

    Színes tévésorozat, thriller, 500 perc, 2024

    Rendező: Zetna Fuentes, Philip Martin, Joe Wright, Neil Burger, Grant Heslov

  • Szeptember 5.

    Színes filmdráma, thriller, történelmi, 95 perc, 2024

    Rendező: Tim Fehlbaum

  • Sweetpea (Aranyom)

    Színes bűnügyi, filmdráma, vígjáték, 275 perc, 2025

    Rendező: Ella Jones

  • Én még itt vagyok

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 137 perc, 2024

    Rendező: Walter Salles

  • Vermiglio

    Színes filmdráma, történelmi, 119 perc, 2024

    Rendező: Maura Delpero

  • Nulladik nap (Zero Day)

    Színes filmdráma, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Lesli Linka Glatter

  • Mickey 17

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 139 perc, 2025

    Rendező: Joon-ho Bong

  • The Gorge

    Színes akciófilm, kalandfilm, romantikus, 127 perc, 2025

    Rendező: Scott Derrickson

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?