Hetedik alkalommal is elstartolt az NFI Inkubátor Programja Hetedik alkalommal is elstartolt az NFI Inkubátor Programja

Hetedik alkalommal is elstartolt az NFI Inkubátor Programja

A Nemzeti Filmintézet programjában évente 10 pályakezdő csapat kap szakmai segítséget és anyagi támogatást első nagyjátékfilmes projektjéhez. A 7. Inkubátor Programba szeptember 30-ig lehet jelentkezni filmötlettel (treatment) és rövid szinopszissal.

A program célja a magyar film új hangjainak, friss tehetségeinek és időszerű témák feldolgozásának támogatása, alapelve, hogy az NFI a mozifilmekhez képest jóval kisebb költségvetést biztosít a produkcióknak, így a filmek megvalósításában jelentős szerepet kap az alkotói kreativitás.

Az Inkubátor Programra jelentkezhetnek diplomás, de egész estés filmet még be nem mutatott rendezők és azok is, akik rövidfilmjükkel nemzetközi fesztiválokon szerepeltek, valamint olyan alkotók, akik országos televízióban bemutatott rövidfilmeket rendeztek.

A beérkező pályázatok közül a szakmai előzsűri november elején 10 filmtervet választ ki, amelyeknek forgatókönyv-fejlesztését a filmintézet pályázati úton 2 millió forinttal támogatja. Az előzsűri a kiválasztás során ajánlást tesz arra, hogy az alkotások megvalósítására moziban vagy tévében, streamingen bemutatandó filmként kerüljön sor. A döntőbe került terveket a filmintézet fejlesztő csapata szakmai támogatással is segíti.  

Novembertől öt hónap áll az alkotók rendelkezésére a forgatókönyvek megírására, majd a döntősök tavasszal, a Pitch Fórumon mutathatják be filmterveiket szakmai közönség előtt. A felkészülést a Nemzeti Filmintézet Fast Forward Programjának workshopjai is segítik. A 10 döntős filmterv közül négyet a zsűri és egyet a meghívott szakmai közönség (rendezők, producerek, kritikusok, filmes szakemberek) választ ki. A kiválasztott filmek gyártására pályázati úton a játékfilmeknél 100 millió, a dokumentumfilmeknél 30 millió forintig nyújt támogatást az Inkubátor Program. A részletes pályázati kiírás elérhető a Nemzeti Filmintézet honlapján.

A 2015-ben életre hívott Inkubátor Program keretében mostanig 34 elsőfilmes csapat kapott gyártási támogatást – összegez az NFI közleménye.

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

  • Reménytelenül

    Színes életrajzi, filmdráma, 102 perc, 2025

    Rendező: Rózsa Gábor

  • Novokain

    Színes akciófilm, thriller, vígjáték, 110 perc, 2025

    Rendező: Dan Berk, Robert Olsen

Szavazó

A Minecraft-film sikerén felbuzdulva: mit kéne még nagyvászonra adaptálni?

Szavazó

A Minecraft-film sikerén felbuzdulva: mit kéne még nagyvászonra adaptálni?

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

  • Reménytelenül

    Színes életrajzi, filmdráma, 102 perc, 2025

    Rendező: Rózsa Gábor

  • Novokain

    Színes akciófilm, thriller, vígjáték, 110 perc, 2025

    Rendező: Dan Berk, Robert Olsen