A Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál a filmek kölcsönzéséből befolyt összeggel támogatja az Ukrajnában maradt dokumentumfilmesek munkáját.
Március 21. és 31. között a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál hat ukrán dokumentumfilmet tesz online elérhetővé az előző évekből. A kölcsönzési díjból befolyó összeget a Verzióval egyidős Docudays UA-nak, Ukrajna legnagyobb dokumentumfilmes fesztiváljának ajánlották fel.
Docudays UA-nak márciusban lett volna a 19. kiadása, a fesztivál stábja azonban vetítések szervezése helyett most nemzetközi adományokat gyűjt és koordinál, hogy az Ukrajnában maradt dokumentumfilmesek munkáját támogassa. A filmeseket felszereléssel, technikai eszközökkel és alapszükségleteik ellátásával támogatják a közösségi adománygyűjtésből, hogy folytathassák munkájukat Kijevben, Harkov vagy Mariupolban. Céljuk megörökíteni a háború eseményeit és következményeit.
A filmválogatás célja, hogy a nézők jobban megértsék a kortárs Ukrajnát, az elmúlt évek társadalmi megmozdulásait, valamint az ukrán-orosz kapcsolat dinamikáját. A Verzió hisz benne, hogy a most forgatott anyagok meghatározó képsorai lesznek a közeljövőnek és hiteles információforrásai az utókornak.
A Verzió az alábbi filmeket teszi elérhetővé mától kezdve tíz napig eredeti nyelven, angol és/vagy magyar felirattal:
Marianna Kaat: A 8-as akna (Pit Nr. 8.) – észt–ukrán, 2011, 95'
Sznyizsnyét, az egykoron virágzó ukrán bányászvárost ma már borzalmas szegénység sújtja. A város elkeseredett lakói évek óta illegálisan bányásszák a szenet, ásnak ki veszélyes és elhagyatott bányákat, forgatják fel a kiürült épületeket, a közeli erdőket vagy akár saját udvarukat is. Mindenki a túlélésért ás – nők, nyugdíjasok, állástalan bányászok, de még gyerekek is. A 15 éves Jura például otthagyta alkoholista anyját, feladta az iskoláról és a szakácskodásról szőtt álmait, hogy eltarthassa testvéreit az egyetlen általa ismert módon: illegális bányamunkával. Felnőttek hiányában Jura birkózik meg az egyébként rájuk háruló felelőségekkel: gyerekeket nevel, bevásárol, vacsorát főz, rendben tart mindent. Szívszorító történet gyerekekről, akiknek túl gyorsan kell felnőniük, példaképek nélkül.
Roman Bondarchuk: Ukrán seriffek (Ukrainian Sherrifs) – ukrán–német–lett, 2015, 80'
Ukrajnában, Sztara Zburjevka faluban Viktort és Vologyát helyi seriffeknek nevezte ki a polgármester. Feladatuk, hogy a falu közösségében fellépő vitákat és problémákat rendőri segítség nélkül megoldják. Adva van egy ravasz csavargó, aki nem szeret dolgozni. Egy szabadon kószáló baltás ember. És egy polgármester, aki hisz abban, hogy a falu lakói jobbá válhatnak. A két seriff ukrán zászlóval díszített sárga magán-Ladájával vonul esetről esetre: lenyugtatnak egy felhergelt szomszédot, nyomoznak egy haláleset kapcsán, kinyitnak egy beragadt babakocsit és megpróbálják segíteni az ingyenélő és kutyahús-evő Vova társadalmi beilleszkedését, aki valójában, mint mindenki más, normális életre vágyik. Múlik az idő, s a politikai változások és szeparatista indulatok a tévéközvetítésen keresztül elérik a falut is. Az ország Függetlenségi Napi ünnepének idején a falu férfiait besorozzák a hadseregbe. Az Ukrán seriffek a részletek iránti remek érzékkel és jó adag fekete humorral tárja elénk a falu mindennapi életét.
Iryna Tsilyk: A Föld oly kék, mint egy narancs (The Earth is Blue as an Orange) – ukrán–litván, 2020, 74'
A Föld oly kék, mint egy narancs egy olyan film, amely egy filmről szól. Az ukrajnai Donyec-medencében egy anya és négy gyereke filmforgatásba fog, hogy a háború mindennapi valóságáról a képzeletük segítségével tereljék el a figyelmüket. Bár folyik a háború, van, ami nem változott: a gyerekek iskolába járnak, házi feladatot írnak, felvételire készülnek, és összeszólalkoznak egymással apróságokon. Vannak azonban más, nehezebben kifejezhető dolgok, amelyek észrevétlenül megváltoztak: Násztya elismeri, hogy a háború kitörése óta ingerlékenyebb és nehezebb vele kijönni. Miroszlava a háborút az ürességhez hasonlítja. A közös filmkészítés egy eszköz arra, hogy ezt az űrt betöltsék, és értelmet adjanak a velük történteknek.
Volodymyr Tykhyi, Andriy Lytvyenko, Kateryna Gornostai, Roman Bondarchuk, Yulia Gontaruk, Andrey Kiselyov, Roman Liubyi, Oleksandr Techynskyi, Oleksiy Solodunov, Dmitry Stoykov: Euromaidan. Nyers vágás (Euromaidan. Rough Cut) – ukrán, 2014, 60'
A film kifejezetten a 2014-es Docudays UA című nemzetközi dokumentumfilm-fesztivál megnyitójára készült. Mivel az ukrán forradalom alig egy hónappal a fesztivál előtt tört ki, a szervezőcsapatot az országban zajló változások tartották lázban. A fiatal ukrán filmesek minden áron szerették volna ország-világ elé tárni, milyennek látták ők a tiltakozásokat. Nem csupán szakmai érdeklődésből filmezték – gyakran életveszélynek kitéve – az eseményeket, hanem azért is, mert ezzel tudtak leginkább részt venni a forradalomban. Az események dokumentálásának vágya a forradalmárok közé vitte őket és így egyedülálló bepillantást tudnak nyújtani az ország jövőjéért folytatott tiltakozásokba. A munkát azonban már nem volt idejük befejezni, ezért a legjobb felvételekből vágtak össze hevenyészve egy filmet. Így jött létre az Euromaidan. Nyers vágás, a történésekkel együtt alakuló film.
Alina Gorlova: Semmi sem mutatja (No Obvious Signs) – ukrán, 2017, 64'
Egy ukrán nő visszatér a háborúból. Oksana őrnagyként szolgál, de most pszichológushoz jár Kijevben, küzd a poszttraumatikus stressz szindrómával (PTSD), és próbál visszatérni a normális kerékvágásba. A film végigköveti a rehabilitációját, míg újra munkába nem áll. „Semmi sem mutatja” – ezt a kifejezést hallják a leszerelt katonák a kórházban, ahová segítségért fordulnak a tüneteikkel. Ha nincs fizikai sérülésük, az orvosok és általában a társadalom nem foglalkozik a problémáikkal. Hogy fest a valóság a katonai hősiesség színfala mögött? Hogyan térnek vissza a békés életbe a háborút megjártak, és mennyi ideig szenvednek az utóhatásoktól?
Alina Gorlova: Örökké esni fog (This Rain Will Never Stop) – ukrán–lengyel–német–katari, 2020, 103'
Miután Suleyman családja a szíriai háború elől elmenekül, a családtagok Európa-szerte szétszóródnak. Lazgin Ukrajnában él családjával, egyik testvére, Koshnav Németországban, másik testvére, Kurdish Irakban, miközben harmadik testvére Szíriában maradt. A film Lazgin fia, Andriy életét követi, aki a Vörös Kereszt önkénteseként egy másik fegyveres konfliktusban vesz részt, ezúttal Ukrajnában. Vajon elmeneküljön-e a háború elől vagy segítsen enyhíteni a helyiek szenvedésén? Ez a dilemma gyötri, amikor Németországban élő testvérét látogatja meg és amikor Irakban élő rokonaival újra találkozik. Apja váratlan halála után úgy dönt, hogy hazakíséri apja holttestét Szíriába.
