Francia filmesek mozgósítanak a Cinecittà megmentéséért Francia filmesek mozgósítanak a Cinecittà megmentéséért

Francia filmesek mozgósítanak a Cinecittà megmentéséért

Neves francia filmművészek – köztük A némafilmes rendezője, Michel Hazanavicius és Costa-Gavras – indított útjára kezdeményezést szerdán az interneten a patinás római stúdió megmentésére.

A művészek szorgalmazzák, hogy az európai hatóságok „gyorsan és felelősségteljesen” lépjenek fel a szerintük ingatlanspekulánsoktól veszélyeztetett világhírű stúdió megóvására.

A petíciót a francia rendezők és producerek szövetsége, az ARP jegyzi, az aláírók között Hazanavicius és Costa-Gavras mellett ott van mások mellett Eric Toledano, a tavalyi év egyik legnagyobb filmsikere, az Életrevalók, valamint Cédric Klapisch, a Lakótársat keresünk rendezője is. Mint írták – miután olasz kollegájuk, Ettore Scola figyelmeztette őket –, az európai filmesek megbotránkoztak annak láttán, hogy a filmművészet világörökségének középpontjában álló Cinecittà stúdió veszélyben forog spekuláns szándékok és olyan emberek miatt, akik nem látnak mást a területben, csak szupermarket vagy parkoló lehetőségét.

A francia művészek felvetették a kérdést: miként lehet egyáltalán elképzelhető, hogy lerombolják a Fellinitől, Viscontitól, Comencinitől vagy épp Lattuadától elválaszthatatlan helyet, hogy „fitnesztermet építsenek” helyette.

A múlt héten a Cinecittà több tucatnyi dolgozója sztrájkolt, hogy így védje meg a lebontástól fenyegetett létesítményt.

(MTI)

Címkék
Támogass egy kávé árával!
 
Friss film és sorozat

  • The Brutalist

    Színes életrajzi, filmdráma, 215 perc, 2024

    Rendező: Brady Corbet

  • Futni mentem

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Herendi Gábor

  • Farkasember

    Színes horror, 102 perc, 2025

    Rendező: Leigh Whannell

  • Bird

    Színes filmdráma, 119 perc, 2024

    Rendező: Andrea Arnold

  • Subteran

    Színes bűnügyi, tévésorozat, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Octav Gheorghe, Daniel Sandu, Anca Miruna Lăzărescu

  • A diplomata

    Színes filmdráma, thriller, 50 perc, 2023

    Rendező: Alex Graves, Andrew Bernstein, Simon Cellan Jones, Liza Johnson, Tucker Gates

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Limonov, a ballada

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 138 perc, 2024

    Rendező: Kirill Szerebrennyikov

  • Asura

    Színes filmdráma, tévésorozat, 420 perc, 2025

    Rendező: Koreeda Hirokazu

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?