Az egykori Cinecittában forgatott filmek díszletei kelnek életre az olasz fővároshoz közeli Castel Romanóban július 16-án megnyíló szórakoztató parkban.
Róma azon városok egyike, amelyek nagy valószínűséggel előkelő pozíciót foglalnak el mindenkinek a bakancslistáján. Egy olyan hely, amelyet látni kell. Számomra viszont az „örök város” fogalma leginkább azzal vált egyenlővé, hogy minden turista örökkön-örökké ugyanazon látványosságok megtekintését erőlteti, lélegzetnyi teret sem hagyva egymás létezésének a parázsló hőségben. Amiről viszont sokan nem tudnak, vagy csupán merő érdektelenségből kihagynak, az maga a nagybetűs Paradicsom, ahol kellemes magányban, hűs lombok árnyékában a filmtörténet legnagyobb alakjainak lábnyomait követve ismerhetjük meg a múltat.
Neves francia filmművészek – köztük A némafilmes rendezője, Michel Hazanavicius és Costa-Gavras – indított útjára kezdeményezést szerdán az interneten a patinás római stúdió megmentésére.
A költségvetési megszorítások a római Cinecitta végét jelenthetik. A nemzetközi filmtörténetben fogalomnak számító olasz filmgyár megmentésére megmozdult az olasz filmes közösség. (hír24)