Filmtörténeti élménypark nyílt Ózdon Filmtörténeti élménypark nyílt Ózdon

Filmtörténeti élménypark nyílt Ózdon

Tegnap átadták a Nemzeti Filmtörténeti Élményparkot és Digitális Erőművet Ózdon. A létesítményt 2,5 milliárd forintból az egykori kohászati üzemek területén alakították ki.

Filmtörténeti élménypark Ózdon

Az egykori kohászati üzem törzsgyárának területén oktatási, kutatási, módszertani központot, Digipedia elnevezésű oktatási alkalmazási részleget, egy óriási méretű közösségi teret és kiállító helyi­ségeket alakítottak ki, a pincerészben a Digitális Kárpát-medence elnevezésű kiállítás várja a látogatókat, míg a hajdani Fúvógépházban filmstúdió létesült.

Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár az avatáson jelentős kulturális és turisztikai fejlesztésnek nevezte az ózdi projektet, amely valódi élményt nyújt a látogatóknak és megőrzi mindazt, ami a magyar filmekhez, a filmgyártáshoz az utóbbi hosszú évtizedek során fűződik.

Úgy fogalmazott: Ózd a szocialista nagyipar egyik fellegvára volt, ma pedig ezen a területen a kultúra dominál majd, a magyar kulturális fejlesztés jelentős beruházása valósult meg. Hozzátette: a hátrányos helyzetű régiókban is szükség van az értékteremtésre, az életminőség javítására.

„Hiszünk abban, hogy a kultúra eszközeivel ezt a cél hatékonyabban tudjuk szolgálni” – mondta, megjegyezve: arra törekszenek, hogy ne csak a fővárosban, ne csak a megyei jogú városokban legyen lehetőség a kultúra eléréshez, legyen ott a kultúra mindenkinek a mindennapokban.

Hoppál Péter szólt arról is: fontos, hogy mindenkinek bemutassák, milyen kincsei vannak ennek az országnak. Elismerően szólt a magyar filmről, kiemelve egyebek mellett Hajdu Szabolcs filmjét, az Ernelláék Farkaséknál című alkotást, amely szombaton elnyerte a versenykategória fődíját, a Kristály Glóbuszt Karlovy Varyban, valamint Nemes Jeles László Saul fia című Oscar-díjas produkcióját.

Hinni kell abban, hogy hazai és külföldi látogatók, fiatalok ezrei jönnek el megnézni, hogyan, miképp készültek a magyar filmek – utalt az ózdi helyszínre az államtitkár. Hangsúlyozta: a kormányzat az ózdi létesítmény működését évente 250 millió forinttal támogatja.

Az ózdi központ egyebek mellett digitális tanórák készítéséhez nyújt segítséget mind a tanároknak, mind a diákoknak, az alkalmazás okostelefonon, tableten és asztali számítógépen is működik,és alkalmas a digitális táblák használatára, mögé pedig komoly adatbázist alakítottak ki. Ennek segítségével a tanárok ki tudják választani a nemzeti alaptanterv kategóriáinak megfelelően azokat a digitális objektumokat, amelyeket felhasználhatnak óráikhoz, bármely tantárgyban.

Az adatbázisban szerepelnek mozgóképek, hanganyagok, forgatható 3D modellek, szöveges és képi dokumentumok, így élővé képes varázsolni a tananyagot, a diákok pedig maguk is tudnak tanulni a segítségével. A létesítmény alkalmas lesz olyan OKJ-s képzésekhez, amelyek távmunkára adnak majd képesítést.

A központ létrehozásáról a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézetet (MaNDA) és Ózd 2011 decemberében kötött megállapodást. Az ipari műemlékek védelmével megvalósult projekt keretében az egykori kohászati törzsgyár területén, mintegy 7000 m2-en a kulturális értékek elhelyezésére szolgáló épületegyüttest hoztak létre.

(MTI)

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • The Brutalist

    Színes életrajzi, filmdráma, 215 perc, 2024

    Rendező: Brady Corbet

  • Futni mentem

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Herendi Gábor

  • Farkasember

    Színes horror, 102 perc, 2025

    Rendező: Leigh Whannell

  • Bird

    Színes filmdráma, 119 perc, 2024

    Rendező: Andrea Arnold

  • Subteran

    Színes bűnügyi, tévésorozat, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Octav Gheorghe, Daniel Sandu, Anca Miruna Lăzărescu

  • A diplomata

    Színes filmdráma, thriller, 50 perc, 2023

    Rendező: Alex Graves, Andrew Bernstein, Simon Cellan Jones, Liza Johnson, Tucker Gates

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Limonov, a ballada

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 138 perc, 2024

    Rendező: Kirill Szerebrennyikov

  • Asura

    Színes filmdráma, tévésorozat, 420 perc, 2025

    Rendező: Koreeda Hirokazu

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • The Brutalist

    Színes életrajzi, filmdráma, 215 perc, 2024

    Rendező: Brady Corbet

  • Futni mentem

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Herendi Gábor

  • Farkasember

    Színes horror, 102 perc, 2025

    Rendező: Leigh Whannell

  • Bird

    Színes filmdráma, 119 perc, 2024

    Rendező: Andrea Arnold

  • Subteran

    Színes bűnügyi, tévésorozat, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Octav Gheorghe, Daniel Sandu, Anca Miruna Lăzărescu

  • A diplomata

    Színes filmdráma, thriller, 50 perc, 2023

    Rendező: Alex Graves, Andrew Bernstein, Simon Cellan Jones, Liza Johnson, Tucker Gates

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Limonov, a ballada

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 138 perc, 2024

    Rendező: Kirill Szerebrennyikov

  • Asura

    Színes filmdráma, tévésorozat, 420 perc, 2025

    Rendező: Koreeda Hirokazu

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold