Filmstúdiónegyed épül Rákospalotán, 2000 statisztát keresnek Filmstúdiónegyed épül Rákospalotán, 2000 statisztát keresnek

Filmstúdiónegyed épül Rákospalotán, 2000 statisztát keresnek

Nyolc filmstúdió épül Rákospalotán, az első várhatóan már tavasszal megnyitja kapuit. A 16 milliárd forintos amerikai beruházás 2200 munkahelyet teremt a térségben, a stúdiók jórészt fiatalokat várnak statisztaszerepre, de várhatóan sok magyar színésznek is munkát ajánlanak – tájékoztatott az MTI.

Hajdu László, a XV. kerület polgármestere elmondta: a filmstúdiók és az ahhoz kapcsolódó kiszolgáló létesítmények a városrész M3-as autópályához közeli, mintegy 170 000 négyzetméteres belterületi részén épülnek. Az első három stúdió működési engedélyét várhatóan áprilisban kérik meg, így májusban már megkezdődhetnek a forgatások. A teljes beruházás 2010 végéig befejeződik, a 8 stúdióhoz addig elkészülnek a kapcsolódó intézmények; a laborok, a díszletgyártó üzem is. A díszletek gyártásához szakképzett asztalosokat és lakatosokat is keresnek a műhelyekbe.

Hajdu Laszlo

A polgármester elmondta, hogy a beruházással a legmodernebb filmezési technikákat hozzák Magyarországra, továbbá a filmek fordításait – 50 nyelvre – is itt végzik.

Hajdu László közölte, az önkormányzat vállalta, hogy segít a munkaerő-toborzásban. Ez nem lesz könnyű feladat, mert a kerületben két százalék alatti a munkanélküliség, ám várhatóan – főleg a budapesti és a környező Pest megyei településeken élő diákok és a szakképzetlenek körében – nagy lesz az érdeklődés a statisztaszerepek iránt.

A polgármester szerint a filmstúdiónegyed nem csak közvetlen formában segít csökkenteni a munkanélküliséget a fővárosban, hanem közvetve, látványosságként, és komoly kulturális programként idegenforgalmi bevételt is hozhat.

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • The Brutalist

    Színes életrajzi, filmdráma, 215 perc, 2024

    Rendező: Brady Corbet

  • Futni mentem

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Herendi Gábor

  • Farkasember

    Színes horror, 102 perc, 2025

    Rendező: Leigh Whannell

  • Bird

    Színes filmdráma, 119 perc, 2024

    Rendező: Andrea Arnold

  • Subteran

    Színes bűnügyi, tévésorozat, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Octav Gheorghe, Daniel Sandu, Anca Miruna Lăzărescu

  • A diplomata

    Színes filmdráma, thriller, 50 perc, 2023

    Rendező: Alex Graves, Andrew Bernstein, Simon Cellan Jones, Liza Johnson, Tucker Gates

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Limonov, a ballada

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 138 perc, 2024

    Rendező: Kirill Szerebrennyikov

  • Asura

    Színes filmdráma, tévésorozat, 420 perc, 2025

    Rendező: Koreeda Hirokazu

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • The Brutalist

    Színes életrajzi, filmdráma, 215 perc, 2024

    Rendező: Brady Corbet

  • Futni mentem

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Herendi Gábor

  • Farkasember

    Színes horror, 102 perc, 2025

    Rendező: Leigh Whannell

  • Bird

    Színes filmdráma, 119 perc, 2024

    Rendező: Andrea Arnold

  • Subteran

    Színes bűnügyi, tévésorozat, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Octav Gheorghe, Daniel Sandu, Anca Miruna Lăzărescu

  • A diplomata

    Színes filmdráma, thriller, 50 perc, 2023

    Rendező: Alex Graves, Andrew Bernstein, Simon Cellan Jones, Liza Johnson, Tucker Gates

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Limonov, a ballada

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 138 perc, 2024

    Rendező: Kirill Szerebrennyikov

  • Asura

    Színes filmdráma, tévésorozat, 420 perc, 2025

    Rendező: Koreeda Hirokazu

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold