Fiatal filmeseket vár a Visegrad Film Forum Fiatal filmeseket vár a Visegrad Film Forum

Fiatal filmeseket vár a Visegrad Film Forum

Március 19. és 23. között szervezik meg a Visegrad Film Forum nyolcadik kiadását a pozsonyi Előadóművészeti Akadémia (VŠMU) Film- és Televízió Karán. Hollywoodi operatőr is lesz az idei előadók között.

Az ötnapos, nemzetközi kapcsolatépítést célzó eseményen vetítések, mesterkurzusok, műhelymunkák lesznek.

Vendégelőadóként részt vesz Mark H. Weingartner, Christopher Nolan rendszeres munkatársa, többek között a Dunkirk, a Csillagok között (Interstellar) és az Eredet (Inception) operatőre, Kirsten Johnson, New York-i dokumentumfilm-rendező, producer, operatőr, akinek Cameraperson című filmjét a Sundance-fesztiválon díjazták 2016-ban és ő fényképezte az Oscar-díjas Citizenfour című dokumentumfilmet, valamint Szergej Loznyica ukrán filmes, a Cannes-ban díjazott Donyeci történetek (Donbass) rendezője, akinek két utóbbi dokumentumfilmjét, a Victory Day és a The Trial című alkotásait szintén A-kategóriás fesztiválokon, Berlinben, illetve Velencében mutatták be.

VVF

A Visegrad Film Forumon a V4-es országos filmes iskolái is bemutatják alkotásaikat: a cseh Tomas Bata Egyetem, a lengyel WriTV, a budapesti Színáz – és Filmművészeti Egyetem és a házigazda VŠMU Film- és Televízió Karának hallgatói mutatkoznak be.

Fiatal filmes szakemberek, film-, média- vagy audiovizuális tanulmányok szakos egyetemi hallgatók és filmrajongók itt jelentkezhetnek az eseményre, az akkreditáció február 19-ig 20 euróba, egyetemistáknak 10 euróba kerül, azután 25, valamint 15 euróba, a helyszínen pedig 30, illetve 20 euróba.

Támogass egy kávé árával!
 
Friss film és sorozat

  • L'amour ouf

    Színes bűnügyi, filmdráma, romantikus, 160 perc, 2024

    Rendező: Gilles Lellouche

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

  • Bridget Jones: Bolondulásig

    Színes romantikus, vígjáték, 130 perc, 2025

    Rendező: Michael Morris

  • Az ügynökség (The Agency)

    Színes tévésorozat, thriller, 500 perc, 2024

    Rendező: Zetna Fuentes, Philip Martin, Joe Wright, Neil Burger, Grant Heslov

  • Szeptember 5.

    Színes filmdráma, thriller, történelmi, 95 perc, 2024

    Rendező: Tim Fehlbaum

  • Sweetpea (Aranyom)

    Színes bűnügyi, filmdráma, vígjáték, 275 perc, 2025

    Rendező: Ella Jones

  • Én még itt vagyok

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 137 perc, 2024

    Rendező: Walter Salles

  • Vermiglio

    Színes filmdráma, történelmi, 119 perc, 2024

    Rendező: Maura Delpero

  • Nulladik nap (Zero Day)

    Színes filmdráma, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Lesli Linka Glatter

  • Mickey 17

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 139 perc, 2025

    Rendező: Joon-ho Bong

  • The Gorge

    Színes akciófilm, kalandfilm, romantikus, 127 perc, 2025

    Rendező: Scott Derrickson

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?