De Palma rendezi a fociedző Al Pacino-s filmet De Palma rendezi a fociedző Al Pacino-s filmet

De Palma rendezi a fociedző Al Pacino-s filmet

Brian de Palma lesz a rendezője annak a filmnek, amely az amerikai futballedző, Joe Paterno életéről szól, s amelynek főszerepére 2012 őszén már felkérték Al Pacinot. A film címe Happy Valley.

Al Pacino és de Palma korábban kétszer is dolgozott együtt: először az 1983-ban az A sebhelyesarcú (Scarface) című drámán, majd 1993-ban a Carlito útja (Carlito's Way) című gengszterfilmen.

Joe Paterno számos sikert elkönyvelhetett a pennsylvaniai állami focicsapat edzőjeként. Semmilyen bűncselekmény részese nem volt, jó hírén mégis csorba esett 2011-ben (2012. január 22-én, 85 éves korában hunyt el), amiért nem fordult egykori segédje, a kamaszfiúk szexuális zaklatásával vádolt Jerry Sandusky ellen. Hibája az volt, hogy 2001-ben nem jelentette a rendőrségnek, ami tudomására jutott: kollégája megerőszakolt egy tízéves kisfiút. Paterno csak a felettesének szólt, akik nem állították meg Sanduskyt. Utóbbit később 45 gyerek molesztálásában találták bűnösnek, és el is ítélték. Paterno életéről Joe Posnanski regényt írt, ami bestseller lett kevéssel a bemutatója után.

Al Pacino a főszerepet játssza a filmben, és 20 év után dolgozik ismét együtt de Palmaval.

Támogass egy kávé árával!
 
Friss film és sorozat

  • The Brutalist

    Színes életrajzi, filmdráma, 215 perc, 2024

    Rendező: Brady Corbet

  • Futni mentem

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Herendi Gábor

  • Farkasember

    Színes horror, 102 perc, 2025

    Rendező: Leigh Whannell

  • Bird

    Színes filmdráma, 119 perc, 2024

    Rendező: Andrea Arnold

  • Subteran

    Színes bűnügyi, tévésorozat, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Octav Gheorghe, Daniel Sandu, Anca Miruna Lăzărescu

  • A diplomata

    Színes filmdráma, thriller, 50 perc, 2023

    Rendező: Alex Graves, Andrew Bernstein, Simon Cellan Jones, Liza Johnson, Tucker Gates

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Limonov, a ballada

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 138 perc, 2024

    Rendező: Kirill Szerebrennyikov

  • Asura

    Színes filmdráma, tévésorozat, 420 perc, 2025

    Rendező: Koreeda Hirokazu

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?