A Morgen című filmet nevezik az Oscarra A Morgen című filmet nevezik az Oscarra

A Morgen című filmet nevezik az Oscarra

Marian Crişan Morgen c. filmjét javasolja a 2012-es legjobb idegen nyelvű film Oscar-díjára a romániai Nemzeti Filmközpont.

Az Akadémia szabályzata értelmében, a zsűri olyan filmet javasolhatott Oscar-díjra, amelyet 2010. október 1. és 2011. szeptember 30. között hét egymást követő napon játszottak Amerikában. A filmkritikusokból és filmes szakemberekből álló testület 16 romániai alkotás közül választotta ki a Morgent.

A francia-román-magyar koprodukcióban készült Morgent a 2010-es Locarnói Nemzetközi Filmfesztiválon már elismerték. Megkapta a zsűri különdíját, az ifjúsági zsűri díját, a Cineclub Don Quijote díját és az ökumenikus zsűri díját. A film, amelynek főszerepét Hatházi András, a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulatának tagja játsza, a román-magyar határon élő férfiról szól, akinek halászat közben egy törökországi illegális bevándorló akad a horgára.

(transindex)

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • Say Nothing

    Színes filmdráma, tévésorozat, történelmi, 400 perc, 2024

    Rendező: Michael Lennox, Anthony Byrne, Mary Nighy

  • Maria

    Színes életrajzi, filmdráma, 124 perc, 2024

    Rendező: Pablo Larraín

  • Better Man: Robbie Williams

    Színes animációs film, életrajzi, zenés, 135 perc, 2024

    Rendező: Michael Gracey

  • Nosferatu

    Színes horror, 133 perc, 2024

    Rendező: Robert Eggers

  • Kraven, a vadász

    Színes akciófilm, kalandfilm, képregényfilm, sci-fi, 127 perc, 2024

    Rendező: J.C. Chandor

  • Carry-On

    Színes akciófilm, bűnügyi, thriller, 119 perc, 2024

    Rendező: Jaume Collet-Serra

  • Apă și talpă

    Színes dokumentumfilm, 85 perc, 2024

    Rendező: Mircea Gherase, Lucian Mircu

Szavazó

Melyik a kedvenced a Filmtett-szerzők 2024-es toplistájából?

Szavazó

Melyik a kedvenced a Filmtett-szerzők 2024-es toplistájából?

Friss film és sorozat

  • Say Nothing

    Színes filmdráma, tévésorozat, történelmi, 400 perc, 2024

    Rendező: Michael Lennox, Anthony Byrne, Mary Nighy

  • Maria

    Színes életrajzi, filmdráma, 124 perc, 2024

    Rendező: Pablo Larraín

  • Better Man: Robbie Williams

    Színes animációs film, életrajzi, zenés, 135 perc, 2024

    Rendező: Michael Gracey

  • Nosferatu

    Színes horror, 133 perc, 2024

    Rendező: Robert Eggers

  • Kraven, a vadász

    Színes akciófilm, kalandfilm, képregényfilm, sci-fi, 127 perc, 2024

    Rendező: J.C. Chandor

  • Carry-On

    Színes akciófilm, bűnügyi, thriller, 119 perc, 2024

    Rendező: Jaume Collet-Serra

  • Apă și talpă

    Színes dokumentumfilm, 85 perc, 2024

    Rendező: Mircea Gherase, Lucian Mircu