Oscar-mezőnyben maradt a Testről és lélekről Oscar-mezőnyben maradt a Testről és lélekről

Oscar-mezőnyben maradt a Testről és lélekről

Kedden jelentették be az Oscar-díj kategóriáinak ötös rövidlistáját. A március 4-i gálán ismét szurkolhatunk magyar filmnek.

Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmje ismét közelebb került egy lépéssel az Oscar-díjhoz: a chilei A Fantastic Woman (Una mujer fantástica), a libanoni The Insult, az orosz Loveless és a svéd A négyzet (The Square) mellett beválogatták a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díjra jelölt öt film közé.

Az Oscar-díjakat 90. alkalommal adják át március 4-én. Az utóbbi két évben két magyar film is megkapta az Amerikai Filmakadémia elismerését: 2016-ban Nemes Jeles László Saul fia című filmje, 2017-ben pedig Deák Kristóf Mindenki című rövidfilmje vihetett haza aranyszobrot.

1982-ben Szabó István Mephisto című alkotása szintén a legjobb idegen nyelvű film kategóriájában győzött.

A Testről és lélekről többek között elnyerte a fődíjat a tavalyi berlini filmfesztiválon, főszereplője, Borbély Alexandra pedig megkapta a legjobb női alakításért járó Európai Filmdíjat.

Guillermo del Toro A víz érintése (The Shape of Water) című filmjét jelölték a legtöbb, összesen 13 kategóriában, köztük olyan jelentősekben is, mint a legjobb film, a legjobb rendező és a legjobb színésznő (Sally Hawkins) kategóriája. A jelöltek teljes listája itt olvasható.

Támogass egy kávé árával!
 
Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

  • Reménytelenül

    Színes életrajzi, filmdráma, 102 perc, 2025

    Rendező: Rózsa Gábor

  • Novokain

    Színes akciófilm, thriller, vígjáték, 110 perc, 2025

    Rendező: Dan Berk, Robert Olsen

Szavazó

A Minecraft-film sikerén felbuzdulva: mit kéne még nagyvászonra adaptálni?