Az első sorban ült Enyedi Ildikó az Oscar-jelöltek ebédjén Az első sorban ült Enyedi Ildikó az Oscar-jelöltek ebédjén

Az első sorban ült Enyedi Ildikó az Oscar-jelöltek ebédjén

Hétfőn szervezték meg a 90. Oscar-díjak jelöltjeinek ebédjét Beverly Hillsben. Elkészült a hagyományos csoportkép is, amelyen Enyedi Ildikó az Oscar-szobor közelében, az első sorban ül.

Az ebéden több mint 175 jelölt vett részt, többek között az eddig 21 alkalommal Oscarra jelölt Meryl Streep és a 17 alkalommal jelölt Steven Spielberg.

Az esemény egyik szó szerint is „kiemelkedő” résztvevője a kosárlabdázó Kobe Bryant volt, aki most a Dear Basketball című animációs rövidfilm írójaként és producereként volt jelen. Bryant a hatalmas Oscar-szobor mellett kapott helyet a csoportképen, a balján pedig a legjobb idegen nyelvű film kategóriájában jelölt Testről és lélekről című film rendezője, Enyedi Ildikó ült.

Az Amerikai Filmakadémia augusztustól hivatalban levő elnöke, John Bailey beszédében elismerte a #MeToo mozgalmat és azt mondta, szerinte Hollywood fordulóponthoz érkezett: a legsúlyosabb abúzusok feledésbe fognak merülni. Az elnök szerinte ezt jelzi a 2018-as jelöltek sokfélesége: az akadémia tudatosabban és felelősebben kezeli a nemi, faji, etnikai és vallási egyenjogúságot.

Kijelentésével nem mindenki értett egyet: kint latin-amerikai filmesek tüntettek, mert annak ellenére, hogy az idei Oscar-mezőny sokszínűbb az eddigieknél, a latin-amerikaiak még mindig alulreprezentáltak. Egy felmérés szerint a 2016-ban készült száz legfontosabb filmben a beszélő karakterek mindössze 3 százaléka volt latin-amerikai. Az akadémia 2016-ban egyébként azt tűzte ki célul, hogy 2020-ig megkettőzi a nők és a kisebbségekhez tartozó tagjainak számát.

A 90. Oscar-gálát március 4-én szervezik meg. (Deadline)
 

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • Jay Kelly

    Színes filmdráma, vígjáték, 132 perc, 2025

    Rendező: Noah Baumbach

  • Frankenstein

    Színes filmdráma, horror, sci-fi, 149 perc, 2025

    Rendező: Guillermo del Toro

  • A mihaszna

    Színes filmdráma, 99 perc, 2025

    Rendező: Harris Dickinson

  • Egy szerencsejátékos vallomása

    Színes bűnügyi, thriller, 101 perc, 2025

    Rendező: Edward Berger

  • Szemfényvesztők 3.

    Színes bűnügyi, thriller, 112 perc, 2025

    Rendező: Ruben Fleischer

  • A menekülő ember

    Színes akciófilm, sci-fi, thriller, 133 perc, 2025

    Rendező: Edgar Wright

  • Task

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 420 perc, 2025

    Rendező: Jeremiah Zagar, Salli Richardson-Whitfield

  • Cravata galbenă

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 145 perc, 2025

    Rendező: Serge Ioan Celebidachi

  • Az álmok vágányán

    Színes filmdráma, 102 perc, 2025

    Rendező: Clint Bentley

  • Örökké veled?

    Színes fantasy, romantikus, vígjáték, 112 perc, 2025

    Rendező: David Freyne

  • Ábrándok

    Színes filmdráma, romantikus, 95 perc, 2025

    Rendező: Michel Franco

Szavazó

Mi a kedvence Scorsese-filmed?

Szavazó

Mi a kedvence Scorsese-filmed?

Friss film és sorozat

  • Jay Kelly

    Színes filmdráma, vígjáték, 132 perc, 2025

    Rendező: Noah Baumbach

  • Frankenstein

    Színes filmdráma, horror, sci-fi, 149 perc, 2025

    Rendező: Guillermo del Toro

  • A mihaszna

    Színes filmdráma, 99 perc, 2025

    Rendező: Harris Dickinson

  • Egy szerencsejátékos vallomása

    Színes bűnügyi, thriller, 101 perc, 2025

    Rendező: Edward Berger

  • Szemfényvesztők 3.

    Színes bűnügyi, thriller, 112 perc, 2025

    Rendező: Ruben Fleischer

  • A menekülő ember

    Színes akciófilm, sci-fi, thriller, 133 perc, 2025

    Rendező: Edgar Wright

  • Task

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 420 perc, 2025

    Rendező: Jeremiah Zagar, Salli Richardson-Whitfield

  • Cravata galbenă

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 145 perc, 2025

    Rendező: Serge Ioan Celebidachi

  • Az álmok vágányán

    Színes filmdráma, 102 perc, 2025

    Rendező: Clint Bentley

  • Örökké veled?

    Színes fantasy, romantikus, vígjáték, 112 perc, 2025

    Rendező: David Freyne

  • Ábrándok

    Színes filmdráma, romantikus, 95 perc, 2025

    Rendező: Michel Franco