Enyedi Ildikó: a filmakadémia nyitottságát látom a jelölésben Enyedi Ildikó: a filmakadémia nyitottságát látom a jelölésben

Enyedi Ildikó: a filmakadémia nyitottságát látom a jelölésben

Az amerikai filmakadémia nyitottságát látja a Testről és lélekről című film Oscar-jelölésében Enyedi Ildikó. A rendező erről azon a kedd esti sajtótájékoztatón beszélt, amelyet a testület bejelentését követően tartottak Budapesten.

Az eseményen a legjobb idegen nyelvű film Oscar-díjára jelölt film főszereplői, Borbély Alexandra és Morcsányi Géza, valamint Mécs Mónika, Muhi András és Mesterházy Ernő producerek, Herbai Máté operatőr, Szalai Károly vágó és Havas Ágnes, a Magyar Nemzeti Filmalap vezérigazgatója vett részt.

A rendező a jelöléssel kapcsolatban hangsúlyozta: azt látta az elmúlt évben, hogy a filmakadémia próbál nyitni olyan filmek felé is, ami ott nem megszokott. „Érezhetjük ezt a nyitottságot” - hangsúlyozta.  A versenytársakról elmondta: büszkék rá, hogy ilyen társaságban jutottak az öt jelölt közé.

Tanultak az elmúlt évek Oscar-sikereiből

Eddig 92 országba adták el a filmet. Enyedi Ildikó felidézte, hogy sok bemutatón részt is vett, és mindenhol azt tapasztalták, hogy a helyi forgalmazók nagyon sok energiát fordítottak a film népszerűsítésére.

Az MTI kérdésére elmondta, hogy az Oscar-gáláig tartó időszakban még hat alkalommal vetítik a filmet Los Angelesben, San Franciscóban, New Yorkban és Londonban, hogy a filmakadémia tagjai közül minél többen láthassák. A kinti sajtós csapatnak most azon kell dolgoznia, hogy minél több emberhez eljusson a film híre - tette hozzá.

Mécs Mónika elmondta: a jelölés óta már beszélt a film amerikai forgalmazója, a Netflix képviselőjével. A producer szerint nagyon lelkesek, elindul a kampány, „beizzították a rakétáikat”, hiszen az öt közé bekerülni tényleg fantasztikus dolog.

Havas Ágnes hozzátette, hogy az elmúlt két év a Saul fia és a Mindenki sikere révén tanulási folyamat is volt, megtanulták, hogyan működik egy Oscar-kampány, és most ezt hasznosítják.

Most egy összehangolt kampányra van szükség, amelyben a Netflix, a producerek és a sajtósok is a filmért dolgoznak. A filmet finanszírozó filmalap eddig is a produkció mellett állt, az elkövetkező időszakban pedig tovább segíti, de közös munkáról van szó - jelentette ki Havas Ágnes.

„Segít élni” a film

Morcsányi Géza úgy vélte, ha egy műalkotásban, mint ebben a filmben, benne van a potenciál, akkor nagy kampány nélkül is eléri a hatást. Mint mondta: ennek ő is tapasztalta a hatását, mikor Szarajevóban a villamoson felismerték.

Morcsányi Géza, Enyedi Ildikó és Borbély Alexandra a kedd esti sajtótájékoztatón

Alakításáért az Európai Filmdíjat elnyerő Borbély Alexandra elmondta, hogy a film sikerének köszönhetően már több filmes produkció is megkereste.

Szalai Károly vágó Szabó Istvánt idézte, aki egyszer azt válaszolta arra a kérdésre, hogy mitől jó egy film, hogy „segít élni”. A Testről és lélekről szerinte segít élni azoknak, akik megnézik, ezért szerinte különlegesen jó film.

Herbai Máté operatőr elmondta: Enyedi Ildikó azzal kereste meg, hogy nem hatásvadász, hanem „operatőri filmet” akar forgatni, ami nagy felelősséget rótt rá. A filmben nagyon fontosak a képek, a képek hangulata, amelyek átadják a szereplők érzéseit, gondolatait a nézőknek - tette hozzá.

Készül a következő Enyedi-film

Enyedi Ildikó a sajtótájékoztatón beszámolt arról is, hogy következő filmjének előkészítése, amit a Füst Milán Feleségem története című könyvéből forgat, nagyon jól halad. Megtalálták a produkció külföldi partnereit. A film egy része nem Magyarországon játszódik, úgyhogy külföldön is fognak forgatni.

A rendezőnő egy kérdésre felidézte, hogy az Én XX. századom című 1989-ben bemutatott első játékfilmje után döntötte el, hogy filmrendező akar lenni. A teljesen felújított filmet hamarosan a Berlinalén is műsorra tűzik, mint mondta, ott lesz Berlinben a vetítésen.

A 90. Oscar-díjátadó gálát március 4-én rendezik meg a Los Angeles-i Dolby Színházban. (MTI)

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

  • Reménytelenül

    Színes életrajzi, filmdráma, 102 perc, 2025

    Rendező: Rózsa Gábor

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

  • Reménytelenül

    Színes életrajzi, filmdráma, 102 perc, 2025

    Rendező: Rózsa Gábor