Újra Magyarországon fog forgatni Antal Nimród Újra Magyarországon fog forgatni Antal Nimród

Újra Magyarországon fog forgatni Antal Nimród

Antal Nimród filmrendező jelenleg a „Viszkis”-ként elhíresült Ambrus Attiláról szóló forgatókönyvén dolgozik. Ez lesz az első játékfilmje a 2003-ban bemutatott Kontroll óta, amit Magyarországon fog leforgatni.

Persze 2003 óta járt még Magyarországon a Hollywoodban szép pályát befutott rendező: mesterkurzust tartott a Millenárison, és forgatott egy magyar mozit népszerűsítő kisfilmet, mindkettőt a Magyar Nemzeti Filmalap felkérésére. Már ekkor tervei között szerepelt az Ambrus Attiláról szóló film: „Nekem nagyon szimpatikus a pasi, s nem csak azért, mert a dédnagyapám is csíkszeredai volt, hanem azért, mert szépen beszélő, intelligens, jóképű, kulturált ember benyomását keltette az első perctől fogva. Amikor most megérkeztem Budapestre, teljesen véletlenül rögtön összefutottam vele. Azzal kezdtem, hogy mesélhetek-e neki valamit, s nagyon tetszett, hogy ennyire nyitott volt. Meglátjuk, hogy ez sorsszerű találkozás volt-e” – nyilatkozta akkor a Filmhunak.

Az Origo úgy tudja, a Szerelem első vérig rendezője, Dobray György is legalább öt éve szeretne filmet forgatni a Viszkisről: „Először úgy volt, hogy angol–magyar koprodukcióban valósul meg a film, a Csillagporból ismert Charlie Cox játssza a címszerepet, és 2010-ben már el is kezdik a forgatást. Később bedobták főszereplőként a Gengszterkorzó ellőtt arcú veteránját játszó John Huston nevét, de 2012-ben már csak az volt biztos, hogy Osvárt Andrea játssza majd a Viszkis barátnőjét” – összegzik a történetet. A cikk arra is emlékeztet, hogy korábban hollywoodi pletykák is felröppentek a rablóból lett keramikussal kapcsolatban: „2005-ben olyan hírek is szárnyra kaptak, hogy a Warner Bros. stúdió vásárolta meg a filmes jogokat, és Johnny Depp játszaná a Viszkist”.

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

  • Reménytelenül

    Színes életrajzi, filmdráma, 102 perc, 2025

    Rendező: Rózsa Gábor

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

  • Reménytelenül

    Színes életrajzi, filmdráma, 102 perc, 2025

    Rendező: Rózsa Gábor