Nálunk forgat Terry Gilliam Nálunk forgat Terry Gilliam

Nálunk forgat Terry Gilliam

Romániában forgatja The Man Who Killed Don Quixote című következő filmjét Terry Gilliam – derült ki egy interjúból.

A volt Monty Python-os szerint régen Olaszország, a rendszerváltás után pedig Csehország és Magyarország volt az ideális forgatási helyszín, ahol olcsón is ki lehetett jönni, most pedig Románia az. A rendező a The Hollywood Reporternek azt mondta: „maradjunk abban, hogy nemrég Bukarest környékén jártam. Korábban Olaszország volt a legjobb hely, ahol az ember minőségi filmeket készíthetett anélkül, hogy túl sok pénzt kellett volna befektetnie. A rendszerváltás után Prága, majd Budapest tornázta fel magát erre a szintre, jelenleg Bukarest is igencsak népszerű”.

A The Man Who Killed Don Quixote Gilliam „elátkozott” filmjének számít: amint az a Lost in La Mancha című dokumentumfilmből kiderül, már 2000-ben nekiláttak egyszer, akkor Jean Rochefort címszereplő sebesülése miatt állt le a forgatás, aztán nemsokára abbahagyták a projektet. Gilliam 2009-ben indította ismét útjára a filmet, Rochefort helyett Robert Duvallal, teljesen új forgatással. A produkcióban Johnny Depp is involvált, de 2010-ben megint leálltak a munkával – legalábbis a Variety szerint.

Támogass egy kávé árával!
 
Friss film és sorozat

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

  • Szeptember 5.

    Színes filmdráma, thriller, történelmi, 95 perc, 2024

    Rendező: Tim Fehlbaum

  • Sweetpea (Aranyom)

    Színes bűnügyi, filmdráma, vígjáték, 275 perc, 2025

    Rendező: Ella Jones

  • Én még itt vagyok

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 137 perc, 2024

    Rendező: Walter Salles

  • Vermiglio

    Színes filmdráma, történelmi, 119 perc, 2024

    Rendező: Maura Delpero

  • Mickey 17

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 139 perc, 2025

    Rendező: Joon-ho Bong

  • The Gorge

    Színes akciófilm, kalandfilm, romantikus, 127 perc, 2025

    Rendező: Scott Derrickson

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Emma és a halálfejes lepke

    Színes filmdráma, történelmi, 129 perc, 2024

    Rendező: Iveta Grófová

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Julie hallgat

    Színes filmdráma, 100 perc, 2024

    Rendező: Leonardo Van Dijl

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?