Jelenlegi producere szerint továbbra is Gilliamnél vannak a Don Quijote-film jogai Jelenlegi producere szerint továbbra is Gilliamnél vannak a Don Quijote-film jogai

Jelenlegi producere szerint továbbra is Gilliamnél vannak a Don Quijote-film jogai

Mégsem vesztette el Don Quijote-filmje szerzői jogait Terry Gilliam, legalábbis ezt állítja a húsz éve készülő film egyik producere, Mariela Busuievsky. Szerinte a korábbi producer, Paulo Branco, aki szerződésszegés miatt perelt, túloz, amikor ezt állítja.

Az ember, aki megölte Don Quijotét (The Man Who Killed Don Quixote) producere a nemrég új fordulatot vett franciaországi szerzői jogi per kapcsán nyilatkozott a spanyol sajtónak, írja az El Español lapra hivatkozva a The Playlist. Mint mondja, a bírósági döntés értelmében Terry Gilliam 10 000 euró kártérítést kell fizessen Paulo Brancónak, a film volt producerének, mert elmulasztotta megfelelően lezárni a kettőjük között kötött szerződést. Arról azonban szó sincs, hogy Brancót illetnék az elkészült film jogai, hiszen annak egyetlen képkockája sem Paulo Branco producerkedése alatt készült.

Paulo Branco a legutóbbi bírósági döntés után kilátásba helyezte, hogy cége, az Alfama mindenkitől kártérítést követel majd, aki részt vett a Don Quijote-film gyártásában és a forgalmazásában, mert a produkció illegálisan készült el.

Támogass egy kávé árával!
 
Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?