Mussolini unokája be akar tiltatni egy román filmet Mussolini unokája be akar tiltatni egy román filmet

Mussolini unokája be akar tiltatni egy román filmet

Alessandra Mussolini olasz politikus jogi lépéseket tett a Velencei Filmfesztiválon bemutatott Francesca című román dráma olasz forgalmazásának betiltására, a rendező viszont értetlenül áll filmje megbélyegzése előtt, és maga a román kormányfő is protestálni készül az ügyben.

A Francesca egy jobb élet reményében Olaszországba vágyó óvónőről szól, akit apja az ottani románellenes megnyilvánulások miatt le akar beszélni tervéről. Egy jelenetben „kurvának” nevezi Alessandra Mussolinit, s a néhai diktátor unokája ezért bírósághoz fordult a film olaszországi betiltásáért. Flavio Tosi veronai polgármester pedig becsületsértés miatt jelentette fel Bobby Păunescut, mert szerinte a rendező „alpári” módon mutatja be őt a filmben.

Monica Bârlădeanu a Francescában

Az Olaszországban felnőtt Păunescu pénteken elmondta, hogy értetlenül áll a történtek előtt, hiszen azt remélte, hogy filmje éppenséggel segít majd javítani a román–olasz kapcsolatokon, amelyeket az utóbbi időben román bevándorlóknak tulajdonított bűncselekmények tépáztak meg – részletezte az MTI.

A film olasz fogadtatása érzékenyen érintette a cenzúrát elutasító románokat. Emil Boc kormányfő leszögezte, a Francescát úgy kell levetíteni, ahogy elkészült, s bejelentette, hogy jövő heti hivatalos római látogatásán felveti az ügyet kollégája, Silvio Berlusconi előtt.

A Francescát a tervek szerint október végétől forgalmazták volna az olasz mozik.

Támogass egy kávé árával!
 
Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?