Kémjátszma
Tony Scott
2001
Kémjátszma

A Filmtett szerint: 7 10 1

7

A látogatók szerint: 0

0

Szerinted?

0

Kémjátszma

Színes, amerikai, angol, 126 perc, 2001
Magyar cím
Kémjátszma
Eredeti cím
Spy Game

Történet

1991-et írunk, és Nathan Muir veterán CIA tisztnek már csak egy napja van hátra a nyugdíjig, amikor megtudja, hogy egykori védence és tanítványa, Tom Bishop, a "Cserkész" komoly bajba került. Egy balul sikerült akció során foglyul esett egy kínai börtönben, és 24 óra múlva kivégzik kémkedés vádjával. A CIA nemzetközi konfliktustól tartva úgy dönt, nem vállalja a kockázatot, és nem avatkozik közbe.
Így Muiron a sor. Az ügynökséget már egy új generáció irányítja, a régimódi Muir már nem beavatott, ezért magának kell kifundálnia, hogyan tud túljárni a szervezet eszén, melyet oly sok éven át szolgált. Az idővel versenyt futva úgy kell információkat szereznie egykori védence kétségbeejtő helyzetéről, hogy közben elaltatja felettesei éberségét visszaemlékezéseivel, melyekben fény derül az újonc Bishop kiképzésének titkaira, és felbukkan az a nő, aki veszélybe sodorta akciójukat - és barátságukat is...

Ezt írtuk a filmről:

„A mozinak a nagyvilágról kell szólnia” – Interjú Iain Smith-szel

Hogyan lehet sikerfilmet készíteni Hollywoodon kívül? Hogy festett a tavalyi év egyik, sőt talán legjobb filmjeként jegyzett, hatszoros Oscar-díjas Mad Max: A harag útja forgatása és fejlesztése? Miért nem A visszatérő kapta a legjobb filmnek járó szobrot? Iain Smith producerrel beszélgettünk.

Interjú, 2016. június 23. – írta

Halálugrás előtt – Tony Scott-portré – 2. rész

A rózsaszín baseballsapkás mester művei a 90-es évektől kezdve telítődnek fajsúlyos kérdésekkel. A Top Gun és a Mint a villám történelmi kuriózum marad, mint a 80-as évek tipikus popcornfilmjei, mégis inkább két kvázi-remekmű révén lesz érdemes Tony Scottra emlékezni évtizedek múlva: Az utolsó cserkész és a Deja Vu miatt.

Tanulmány, 2013. február 1. – írta

Halálugrás előtt – Tony Scott-portré – 1. rész

Egy állítólag csúcson lévő híresség sokkoló, váratlan öngyilkossága mindig megingatja a sikermítoszt. Főleg, hogy filmjei a bátorság, a rátermettség, a hősiesség amerikai értékrendjét dübörögték hangosan. Mi hiányzott az életéből? Miért érezte elviselhetetlennek? Egyértelmű válasz híján „csak” a rózsaszín baseballsapkás rendező műveiben kutakodhatunk.

Tanulmány, 2013. január 31. – írta

(B)radford visszatér – Tony Scott: Spy Game / Kémjátszma

Robert Redford viszonylag hosszú távollét után tér vissza a kamera mögül a kamera elé – anélkül azonban, hogy kimozdulna „manipulátori” szerepéből. Csak annyi változott, hogy ezúttal a filmen belül irányítja az eseményeket: nyugdíj előtt álló CIA ügynökként próbálja, a lehetetlent megkísérelve, kiszabadítani hajdani ügynökét egy kínai börtönből, illetve megmenteni a kivégzéstől.

Kritika, 2002. április 15. – írta
Támogass egy kávé árával!
 
Kémjátszma

Kémjátszma

Színes akciófilm, bűnügyi, filmdráma, thriller, 126 perc, 2001

Rendező:
Szereplők: , , , , , , , Teljes filmadatlap

A Filmtett szerint:

7

A látogatók szerint:

0

Szerinted?

0

Friss film és sorozat

  • Dracula

    Színes vígjáték, 175 perc, 2025

    Rendező: Radu Jude

  • Bugonia

    Színes bűnügyi, sci-fi, vígjáték, 120 perc, 2025

    Rendező: Jorgosz Lanthimosz

  • Frankenstein

    Színes filmdráma, horror, sci-fi, 149 perc, 2025

    Rendező: Guillermo del Toro

  • The Paper

    Színes tévésorozat, vígjáték, 300 perc, 2025

    Rendező: Greg Daniels, Matt Sohn, Jeffrey Blitz, Ken Kwapis, Paul Lieberstein

  • Alien: Föld

    Színes horror, sci-fi, tévésorozat, 440 perc, 2025

    Rendező: Noah Hawley

  • Predator: Halálbolygó

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 115 perc, 2025

    Rendező: Dan Trachtenberg

  • Egy szerencsejátékos vallomása

    Színes bűnügyi, thriller, 101 perc, 2025

    Rendező: Edward Berger

Szavazó

Mi a kedvence Scorsese-filmed?

Szavazó

Mi a kedvence Scorsese-filmed?

Friss film és sorozat

  • Dracula

    Színes vígjáték, 175 perc, 2025

    Rendező: Radu Jude

  • Bugonia

    Színes bűnügyi, sci-fi, vígjáték, 120 perc, 2025

    Rendező: Jorgosz Lanthimosz

  • Frankenstein

    Színes filmdráma, horror, sci-fi, 149 perc, 2025

    Rendező: Guillermo del Toro

  • The Paper

    Színes tévésorozat, vígjáték, 300 perc, 2025

    Rendező: Greg Daniels, Matt Sohn, Jeffrey Blitz, Ken Kwapis, Paul Lieberstein

  • Alien: Föld

    Színes horror, sci-fi, tévésorozat, 440 perc, 2025

    Rendező: Noah Hawley

  • Predator: Halálbolygó

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 115 perc, 2025

    Rendező: Dan Trachtenberg

  • Egy szerencsejátékos vallomása

    Színes bűnügyi, thriller, 101 perc, 2025

    Rendező: Edward Berger