Charlie Wilson háborúja
Mike Nichols
2007
Charlie Wilson háborúja

A Filmtett szerint: 7 10 1

7

A látogatók szerint: 0

0

Szerinted?

0

Charlie Wilson háborúja

Színes, amerikai, 97 perc, 2007
Magyar cím
Charlie Wilson háborúja
Eredeti cím
Charlie Wilson's War

Ezt írtuk a filmről:

Farkasok és bárányok – Mike Nichols-portré

A tavaly 83 évesen elhunyt Mike Nichols figyelemreméltó és sokszínű rendezői életművet hagyott maga után, amit többek közt egy-egy Oscar-, Grammy-, Emmy- és Tony-díj is bizonyít.

Tanulmány, 2015. április 13. – írta

A mellékszereplő drámája – Philip Seymour Hoffman-portré

2014. február 1-jén, szombat reggel Philip Seymour Hoffman egyik kedvenc kávézójában, a West Village-i Chocholate Barban kikéri szokásos rendelését: egy dupla-dupla, vagyis négy presszóadagból álló kávét, jégen, kevés tejjel. Egyedül issza meg, cseveg az alkalmazottakkal. A kávézó vezetője később azt mondja, boldognak tűnik. Aznap este nagyobb összeget vesz magához egy készpénzautomatánál. Másnap reggel nem megy el gyerekeiért a feleségéhez, Mimi O'Donellhez, akivel pár hónapja szétköltöztek. Délelőtt egyik legjobb barátja, a színházi rendező David Katz talál rá a holttestére, amely a fürdőszoba padlóján hever.

Tanulmány, 2014. április 25. – írta

Charlie, Afganisztán és angyalai hőse – Mike Nichols: Charlie Wilson’s War / Charlie Wilson háborúja

Az első kérdés, ami felötlött bennem, miután megnéztem: kik is a Charlie Wilson háborúja alkotói, kié a film? Mike Nicholsé, aki rendezte és mindeddig leginkább drámákban bizonyította tehetségét? Vagy Aaron Sorkiné, aki a forgatókönyvet írta (Egy becsületbeli ügy, Az elnök emberei)? Esetleg Tom Hanksé, aki egyrészt főszereplője, másrészt producere a filmnek?

Kritika, 2008. március 10. – írta
Támogass egy kávé árával!
 
Charlie Wilson háborúja

Charlie Wilson háborúja

Színes életrajzi, filmdráma, 97 perc, 2007

Rendező:
Szereplők: , , , , , , Teljes filmadatlap

A Filmtett szerint:

7

A látogatók szerint:

0

Szerinted?

0

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes