James Newton Howard

Filmjei a Filmtetten

Az éhezők viadala: Énekesmadarak és kígyók balladája

Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, thriller, 165 perc, 2023
Zene

Az ifjú Coriolanus Snow az utolsó reménysége az egykor büszke Snow családnak, akik kegyvesztetté váltak a háború utáni Capitoliumban. Hogy pozícióját biztosítsa, vonakodva bár, de vállalja az elszegényedett 12. körzet kiválasztottja, Lucy Gray Baird mentorának szerepét. Miután Lucy Gray elbűvöli Panem közönségét, Snow meglátja a lehetőséget mindkettejük sorsának megváltoztatására. Összefog Lucy Grayjel, hogy az esélyeket kedvező irányba fordíthassa, és innentől kezdve csak egy hajszálon függ mindaz, amiért addig dolgozott. A jó és a rossz ösztönei viaskodnak benne, miközben versenyt fut az idővel – s a verseny végén, ha túléli, az is kiderül, hogy énekesmadár vagy kígyó válik belőle.

Elolvasom a kritikát

Legendás állatok: Dumbledore titkai

Színes fantasy, 143 perc, 2022
Zene

A mágikus világ egyre nagyobb bajban van, és nemcsak Grindelwald, a békéjére törő gonosz varázsló, valamint sok szövetségese miatt, hanem azért is, mert a jövője egy igen furcsa társaságon múlik: egy szakmájának élő, kétballábas magizoológuson, két furcsa varázslónőn (az egyik nagyon buzgó, a másik igen csinos), és egy muglin! Még szerencse, hogy van valaki, aki mellettük áll: egy fiatal, nagy tehetségű, bár zűrös életű mágus, egy bizonyos Albus Dumbledore.

Elolvasom a kritikát

A kapitány küldetése

Színes akciófilm, kalandfilm, filmdráma, 118 perc, 2020
Zene

Öt évvel az amerikai polgárháború után az özvegy Jefferson Kyle Kidd kapitány, három háború veteránja városról városra jár, és igaz történeteket mesél: elmondja a híreket elnökökről és királynőkről, dicső viszályokról, pusztító katasztrófákról és lenyűgöző kalandokról, szerte a nagyvilágból. A texasi prérin találkozik Johannával, egy 10 éves lánnyal, akit hat [...]

Elolvasom a kritikát

A Hidden Life

Színes életrajzi, filmdráma, háborús, 174 perc, 2019
Zene

Az osztrák Franz Jägerstätter lelkiismereti okokból megtagadja, hogy a németek oldalán szolgálva felesküdjön Hitlerre a második világháborúban.

Elolvasom a kritikát

Legendás állatok: Grindelwald bűntettei

Színes kalandfilm, fantasy, 134 perc, 2018
Zene

Néhány hónappal azt követően, hogy sikerült foglyul ejteni a sötét varázslót, Gellert Grindelwaldot, az ígéretéhez híven megszökik a fogságból, és új követőket kezd gyűjteni maga köré, hogy behódolásra kényszerítse a varázstalanokat. Az egyetlen, aki megállíthatja, nem más, mint egykori legjobb barátja, Albus Dumbledore, aki egykori diákjától, Göthe Salmandertől kér [...]

Elolvasom a kritikát

Vörös veréb

Színes thriller, 139 perc, 2018
Zene

Amikor a balerina-karrierje végét jelentő sérülést szenved, bizonytalan és sötét jövő dereng fel Dominyika Jegorova és beteg anyja előtt. Így lesz a lányból könnyű préda a Veréb Iskola, egy titkos hírszerzési szolgálat számára, akik kivételes fiatalokat tanítanak arra, hogy testüket és elméjüket fegyverként használják. Kiállja a szadista kiképzést, és belőle válik a [...]

Elolvasom a kritikát

Legendás állatok és megfigyelésük

Színes kalandfilm, családi, fantasy, 132 perc, 2016
Zene

Az író Goethius Salmander kalandjai New York titkos közösségében, boszorkányok és varázslók között, 70 évvel azelőtt, hogy Harry Potter olvasná könyvét roxforti tanóráin.

Elolvasom a kritikát

Friss film és sorozat

  • L'amour ouf

    Színes bűnügyi, filmdráma, romantikus, 160 perc, 2024

    Rendező: Gilles Lellouche

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

  • Bridget Jones: Bolondulásig

    Színes romantikus, vígjáték, 130 perc, 2025

    Rendező: Michael Morris

  • Az ügynökség (The Agency)

    Színes tévésorozat, thriller, 500 perc, 2024

    Rendező: Zetna Fuentes, Philip Martin, Joe Wright, Neil Burger, Grant Heslov

  • Szeptember 5.

    Színes filmdráma, thriller, történelmi, 95 perc, 2024

    Rendező: Tim Fehlbaum

  • Sweetpea (Aranyom)

    Színes bűnügyi, filmdráma, vígjáték, 275 perc, 2025

    Rendező: Ella Jones

  • Én még itt vagyok

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 137 perc, 2024

    Rendező: Walter Salles

  • Vermiglio

    Színes filmdráma, történelmi, 119 perc, 2024

    Rendező: Maura Delpero

  • Nulladik nap (Zero Day)

    Színes filmdráma, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Lesli Linka Glatter

  • Mickey 17

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 139 perc, 2025

    Rendező: Joon-ho Bong

  • The Gorge

    Színes akciófilm, kalandfilm, romantikus, 127 perc, 2025

    Rendező: Scott Derrickson

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • L'amour ouf

    Színes bűnügyi, filmdráma, romantikus, 160 perc, 2024

    Rendező: Gilles Lellouche

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

  • Bridget Jones: Bolondulásig

    Színes romantikus, vígjáték, 130 perc, 2025

    Rendező: Michael Morris

  • Az ügynökség (The Agency)

    Színes tévésorozat, thriller, 500 perc, 2024

    Rendező: Zetna Fuentes, Philip Martin, Joe Wright, Neil Burger, Grant Heslov

  • Szeptember 5.

    Színes filmdráma, thriller, történelmi, 95 perc, 2024

    Rendező: Tim Fehlbaum

  • Sweetpea (Aranyom)

    Színes bűnügyi, filmdráma, vígjáték, 275 perc, 2025

    Rendező: Ella Jones

  • Én még itt vagyok

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 137 perc, 2024

    Rendező: Walter Salles

  • Vermiglio

    Színes filmdráma, történelmi, 119 perc, 2024

    Rendező: Maura Delpero

  • Nulladik nap (Zero Day)

    Színes filmdráma, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Lesli Linka Glatter

  • Mickey 17

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 139 perc, 2025

    Rendező: Joon-ho Bong

  • The Gorge

    Színes akciófilm, kalandfilm, romantikus, 127 perc, 2025

    Rendező: Scott Derrickson

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins