Ezt írtuk a filmről:

Az ízlés filmológiája – Jegyzetek a kulinária és a film kapcsolatáról

Az ízlelés és a szaglás – bár mellékérzetnek számít – a vizualitással közvetlen érzéki hatásokat fejez ki. Hasonló azonosulás fedezhető fel a pornográfiában is – nem véletlenül. A különbség leginkább ott ragadható meg, hogy a pornó kizárja az emberi létezés társadalmi, pszichológiai dimenzióit, míg a kulináris érzéki hatása (akár dramaturgiai funkcióival) „felruházhatja” ezekkel a „szereplőt”. „Az ember nem abból él, amit megeszik [...], hanem abból, amit megemészt” – írja a neves 19. századi gasztroesztéta, Brillat-Savarin. A film pedig kihasználja, hogy az ételből kibontsa ezt az érzetet és a gondolatot.

Túl a műfajon – A melodráma fejlődéstörténete 4.

A Filmtett háromrészes sorozatban – Néma sirámok, A weepie-k nagy korszaka, valamint Konzervatívok és újítók – foglalkozott a melodráma műfajának alakulástörténetével, 2003 március-májusa között. A szerző, Hungler Tímea, utolsóként az 1996-es Anthony Minghella-rendezést, Az angol beteget vizsgálta részletesen, és futólag említést tett az 1999-es The End of the Affair-ról is (Egy kapcsolat vége, r. Neil Jordan). Jelen áttekintés azon a ponton próbálja meg felvenni a fonalat és felvázolni azokat a tendenciákat, amelyek e sokrétű, mutációkra képes filmes műfaj legutóbbi tizenöt évét megszabni látszanak. A rendelkezésre álló források – műfajtörténeti tanulmányok, blogok és filmes portálok információi, illetve maguk a kategóriába sorolódó filmek – alapján többféle vázlat is elképzelhető az 1999-2013 közötti „melodrámás" időszakról.

A mozi fenegyerekei visszavágnak – A Universal stúdió története III.

Noha a 60-as években még Alfred Hitchcock is a Universal rendezője volt, az amerikai moziközönség gyökeres megváltozása, valamint a stúdiófőnökök és a stúdiórendszer maradisága miatt bekövetkező általános recesszióból e cég sem maradhatott ki. Amikor viszont a 70-es években a „mozifenegyerekek” feltámasztották Hollywoodot, a reneszánsz számos pionírja – Coppolától Spielbergig – készített kasszasikereket a Universalnak.

Valóságos és fiktív határok – 55. Cannes-i Filmfesztivál, 2002. május 15–26.

A film mint a legvalószerűbb illúziót biztosító művészet lehetőségeinek tematizálása az 55. Cannes-i Fesztiválon: fikció és valóság, képzelet és realitás határainak egyre áttetszőbbé válása, lassú és ravasz összemosódása...

Muszáj, sajnos – Roman Polanski: The Pianist / A zongorista

Rögtön belevágnék: Roman Polanski filmjének fő fegyvere, érdeme a személyesség. Elődeivel ellentétben, A zongorista nem akar a Holocaust miértjeiről tankönyv-ízű állásfoglalást szuggerálni nézője agyába. A szörnyűségeket mindenfajta szűrés, dramaturgiai dobpergés nélkül, „arcba vágva”, megdöbbentően előkészítetlen formában mutatja, aláhúzva ezzel az időszak sokkoló bizonytalanságát, reménytelenségét. Az egyetemes, könyörtelen tanulságok rémisztő polaroidja egyetlen érzékeny művészember sorsán keresztül hívódik elő a néző agyában, a dokumentarista jellegnek adva ezzel rég nem tapasztalt, torkon ragadó, hideg lírát.