A remény másik oldala
Színes vígjáték, filmdráma, 98 perc, 2017
Gyártó
Gyártó
Egy szenvedélyesen pókerező restaurátor és egy néhai házaló ügynök barátságot köt egy csapatnyi menekülttel Finnországban.
Egy szenvedélyesen pókerező restaurátor és egy néhai házaló ügynök barátságot köt egy csapatnyi menekülttel Finnországban.
Egy svéd politikusnő holttestére bukkannak az Öresund híd közepén, ami Koppenhágát köti össze Malmövel. Így mindkét ország rendőrei kénytelenek részt venni a nyomozásban, hiszen a holttest félbe van vágva és pontosan az országhatáron hagyták. A híd három évadot ért meg eddig.
Christine szinte egész életét tolókocsiban töltötte. Ezért dönt úgy, hogy felkeresi Lourdes-t, a híres zarándokhelyet, ami sok embernek hozott már gyógyulást. A nő fel is kel a kerekesszékből, de a csoda csak irigységet és ellenszenvet szül...
Finn sikeres és híres fotós, fényűző élettel, szabadidő nélkül. Egy nap azonban megváltozik minden és Finn elindul, hogy maga mögött hagyjon mindent. Az út Düsseldorfból Palermóig tart, ahova egy bosszúszomjas ember követi, és ahol egy egészen új élet vár rá, valamint a szerelem...
Hitler parancsára 1942 közepén különböző koncentrációs táborokból zsidó grafikusokat vezényeltek a sachsenhauseni táborba, ahol a legnagyobb titokban, német őrök felügyeletével létrehozatott egy külföldi bankjegyeket (fontot és dollárt) hamisító üzemet. Az akció célja a háborús ellenfelek gazdasági tönkretétele volt.
Három barát: a török Gabriel, a szerb Bobby és a görög Costa. Régebben rettegett tőlük a hamburgi Altona városnegyed. Gabriel azonban súlyos testi sértésért börtönbe kerül. Mikor kiszabadul, új életet akar kezdeni, nem akar több vagánykodást, erőszakot és törvénytelenséget. Míg ő taxisofőrként kezd dolgozni, Costa továbbra is kisebb stikliket követ el. Bobby pedig arról ábr [...]
Kapcsolódó cikkek:
A fényképész Örményországba utazik a feleségével, hogy templomokat fotózzon egy készülő naptár számára. Egy helybéli férfi a nem hivatalos vezetőjük és sofőrjük. A fotós lassan rájön, hogy a felesége, az örmény fordító szerelmes Ashotba. Ezért aztán egyre jobban eltávolodnak egymástól, mígnem az útjaik elválnak. Később, a férfi torontói [...]
Kapcsolódó cikk:
Margó és Ildi aktmodellek a Képzőművészeti Főiskolán, különben pedig az utcán dolgoznak. Margó fiúja váratlanul kiszabadul a börtönből, és mindenhová követi a két lányt. Eközben pedig folyton szól a német nyelvű Danubius...
Kapcsolódó cikk:
1918. Piave. Klaus Schneider fejsebet kap. Orvosa, Bettelheim felfedezi, hogy a szakaszvezető képes hipnózist előidézni, amit ő ki tudna aknázni a gyógyításban. Nowotny százados, volt varieté-igazgató inkább show-műsorokban kamatoztatja Schneider tudását, és Bécsbe viszi. Schneider itt Hanussen néven egyre nagyobb sikereket arat. Kíséretével Berlinbe megy, ő lesz a Próféta. Megjósolja Hitler hatalomra jutását, és azt hiszi, átlátja a Führer lép [...]
Kapcsolódó cikkek:
Történet: Alfred Redl, egy rutén vasutascsalád sarja a monarchia ezredesévé, hírhedt kémfőnökévé növi ki magát. A film e példátlan karrier lelki hátterének, a "tulajdonságok nélküli" alattvaló karakterének rajza. Redl már kisfiú korában dicsőítő verset farag uralkodójáról, s apja temetéséről elmaradva Ferenc József névnapját ünnepli a kadétiskolában. Mindvégig kül [...]
Kapcsolódó cikkek:
22 napja – írta Gyöngyösi Lilla
4 napja – írta Buzogány Klára
1 hónapja – írta Zalán Márk
11 napja – írta Murai András
1 hónapja – írta Lubianker Dávid
Színes animációs film, kalandfilm, 88 perc, 2025
Rendező: Ugo Bienvenu, Gilles Cazaux
Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 102 perc, 2026
Rendező: Thérèse Ahlbeck, Marcus Olsson
Amatőr film, 2, perc, 1931
Rendező: Orbán Lajos
Dokumentumfilm, 105, perc, 1988
Rendező: Gulyás Gyula, Gulyás János
Amatőr film, Dokumentumfilm, 17, perc, 1981
Rendező: Márton Jenő, Nagy Gábor
Amatőr film, 1, perc, 1928
Rendező: Orbán Lajos
Fikciós film, Amatőr film, 27, perc, 1979
Rendező: Márton Jenő, Nagy Gábor
Dokumentumfilm, 71, perc, 2015
Rendező: Szomjas György
Amatőr film, 3, perc, 1928
Rendező: Orbán Lajos
Dokumentumfilm, 46, perc, 1997
Rendező: Szomjas György
Színes animációs film, kalandfilm, 88 perc, 2025
Rendező: Ugo Bienvenu, Gilles Cazaux
Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 102 perc, 2026
Rendező: Thérèse Ahlbeck, Marcus Olsson