Ramin Djawadi

Filmjei a Filmtetten

Örökkévalók

Színes akciófilm, fantasy, sci-fi, képregényfilm, 157 perc, 2021
Zene

Egy csapat földöntúli hős az emberiség hajnala óta védelmezi a Földet. Amikor rég elveszettnek hitt, rettentő lények térnek vissza rejtélyes körülmények között, az Örökkévalók összegyűlnek, hogy ismét az emberek segítségére siessenek.

Elolvasom a kritikát

Új múlt

Színes bűnügyi, sci-fi, romantikus, 116 perc, 2021
Zene

6A jövő nem ígér semmi jót. Amerika nagyvárosai víz alá kerültek. De Nick Bannister magándetektív ebből él: a jövőtől elforduló embereknek nyújt különleges szolgáltatást. Agyakban nyomoz, az agy sötét titkait kutatja, és aki fizet neki, azt hozzásegíti rég elfelejtett emlékeihez. Aztán találkozik Mae-vel, és örökre megváltozik a jelene. Meg a múltja és a jövője [...]

Elolvasom a kritikát

Slender Man - Az ismeretlen rém

Színes horror, 93 perc, 2018
Zene

Eltűnt egy gyerek? Kétségbeesett szülők fésülik át az erdőt? Kiskorúak követnek el megmagyarázhatatlan gyilkosságokat? A felelős mindig ugyanaz: egy több mint két méter magas, nevetségesen hosszú karú és lábú, feketébe öltözött alak, akiknek nincs arca, de mindenütt felbukkan, ahol gyerekek vannak. És azok általában engedelmeskednek neki. Számára álom és ébrenlét között nincs határ, mindenhova eljut [...]

Elolvasom a kritikát

A nagy fal

Színes akciófilm, kalandfilm, fantasy, 104 perc, 2016
Zene

Két sokat tapasztalt nyugati zsoldos a hírhedt fekete por nyomában érkezik Kína elzárt vidékére, ahol csakhamar fogságba esnek egy hatalmas, végeláthatatlan fal köré font harci erődítményben. Rövidesen azt is megtudják, milyen ellenség fenyegeti a roppant építményt, és ha az elesik, az egész világot...

Elolvasom a kritikát

Warcraft: A kezdetek

Színes akciófilm, kalandfilm, fantasy, háborús, 123 perc, 2016
Zene

Emberek és orkok először feszülnek egymásnak, mielőtt örökös hadban állásra kárhoztatják magukat egy fantasztikus világban.

Elolvasom a kritikát

Friss film és sorozat

  • Caravaggio árnyéka

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 119 perc, 2023

    Rendező: Michele Placido

  • A gyilkos (The Killer)

    Színes bűnügyi, thriller, 113 perc, 2023

    Rendező: David Fincher

  • Elfogy a levegő

    Színes filmdráma, 105 perc, 2023

    Rendező: Moldovai Katalin

  • Marvelek

    Színes akciófilm, fantasy, kalandfilm, sci-fi, 105 perc, 2023

    Rendező: Nia DaCosta

  • Az éhezők viadala: Énekesmadarak és kígyók balladája

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, thriller, 165 perc, 2023

    Rendező: Francis Lawrence

  • Nyad

    Színes életrajzi, filmdráma, sportfilm, 121 perc, 2023

    Rendező: Jimmy Chin, Elizabeth Chai Vasarhelyi

  • Warboy

    Színes filmdráma, történelmi, 88 perc, 2023

    Rendező: Marian Crişan

  • Kívánság

    Színes animációs film, fantasy, musical, 95 perc, 2023

    Rendező: Chris Buck, Fawn Veerasunthorn

  • Napóleon

    Színes életrajzi, háborús, 158 perc, 2023

    Rendező: Ridley Scott

Szavazó

Ki a kedvenc Napóleonod?

Szavazó

Ki a kedvenc Napóleonod?

Friss film és sorozat

  • Caravaggio árnyéka

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 119 perc, 2023

    Rendező: Michele Placido

  • A gyilkos (The Killer)

    Színes bűnügyi, thriller, 113 perc, 2023

    Rendező: David Fincher

  • Elfogy a levegő

    Színes filmdráma, 105 perc, 2023

    Rendező: Moldovai Katalin

  • Marvelek

    Színes akciófilm, fantasy, kalandfilm, sci-fi, 105 perc, 2023

    Rendező: Nia DaCosta

  • Az éhezők viadala: Énekesmadarak és kígyók balladája

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, thriller, 165 perc, 2023

    Rendező: Francis Lawrence

  • Nyad

    Színes életrajzi, filmdráma, sportfilm, 121 perc, 2023

    Rendező: Jimmy Chin, Elizabeth Chai Vasarhelyi

  • Warboy

    Színes filmdráma, történelmi, 88 perc, 2023

    Rendező: Marian Crişan

  • Kívánság

    Színes animációs film, fantasy, musical, 95 perc, 2023

    Rendező: Chris Buck, Fawn Veerasunthorn

  • Napóleon

    Színes életrajzi, háborús, 158 perc, 2023

    Rendező: Ridley Scott