A játéknak vége
John Boorman
1967
A játéknak vége

A Filmtett szerint: 10 10 1

10

A látogatók szerint: 0

0

Szerinted?

0

A játéknak vége

Színes, amerikai, 92 perc, 1967
Magyar cím
A játéknak vége
Eredeti cím
Point Blank

Történet

A Point Blank rögtön az első képkockáktól kezdve messze túllép műfaja korlátain, s elsősorban ihletett látványvilágával és stílusával. A film első jelenetei váratlanul erőszakosak: Walkert (Lee Marvin) leteríti egy lövés, s mivel arccal lefelé fekszik a földön, "barátja", Mal (John Vernon) kereket old a lopott pénzzel és Walker feleségével, Lynne-nel (Sharon Acker) együtt. A film azonban pereg tovább, így megtudhatjuk, hogyan áll Walker bosszút, s ennek érdekében hogyan hajlandó bárkit felhasználni, beleértve Lynne húgát, Christ is (Angie Dickinson).

Ezt írtuk a filmről:

A domináns nyomozó alkonya – Magándetektív-noir és modernizmus kapcsolata a Hollywoodi Reneszánszban 1.

A film noir műfaja a 60-as évek elején lassú, de biztos erodálódásnak indult. A folyamat egyik serkentője éppen a modernista hatás felerősödése volt. Részben e tendenciának is köszönhető, hogy a korszak filmgyártása a magándetektív típusfiguráját is rehabilitálta.

Tanulmány, 2013. július 10. – írta

Glamúrból fantomlétbe – Az MGM stúdió története III.

Habár az amerikai álmok melegágyának és sikersztorijának számító MGM az 50-es években látszólag második aranykorát érte, az évtized második felétől lassú, de biztos hanyatlásba kezdett. Neve az Oscar-díjak helyett a gazdasági rovatok főszereplője lett, ám a szomorú leépülés mögött továbbra is változatos MGM-portré rejlik.

Tanulmány, 2011. január 31. – írta

A remake-ről – avagy játszd újra, Sam! – Az önző remake

A remake a tömegfilm legnagyobb talányának számít, miközben látszólag a létező legegyszerűbb sikerreceptet kínálja a piacorientált filmipar számára: újraforgatni egy korábban már bevált mozidarabot és friss csomagolásban ismét felkínálni a nagyközönség számára. A filmkészítők attól kezdve élnek lehetőségével, hogy megszülettek az első másolható művek (a Megöntözött öntözőt tucatnyi utánzat követte hónapokon belül); manapság a hollywoodi stúdiótermés közel egyötöde sorolható kategóriájába. Mindennek ellenére a remake ma is éppoly misztikus jelenség, mint az éjszakai égbolt csillagképei az ókori hajósok szemében: hónapról-hónapra használják a szent cél érdekében, törvényeit mégsem értik, a működésére vonatkozó praktikus ismeretekből legfeljebb homályos jóslatokra futja.

Tanulmány, 2002. február 15. – írta

A noir élt, él és élni fog: a neo-noir – A film noir 3/3.

Bár a hivatalos nyilvántartás szerint Orson Welles 1958-as A gonosz érintése (Touch of Evil; fsz: Welles, Charlton Heston, Janet Leigh) című filmje egyszer s mindenkorra lezárta a fekete szériát, mind a mai napig találkozhatunk késői leszármazottaival. Az érdeklődés mind az alkotók, mind a nézők részéről változatlan, és semmi okunk azt hinni, hogy a noir népszerűsége, vonzereje a jövőben csökkenne.

Tanulmány, 2002. május 15. – írta
Támogass egy kávé árával!
 
A játéknak vége

A játéknak vége

Színes akciófilm, bűnügyi, filmdráma, thriller, 92 perc, 1967

Rendező:
Szereplők: , , , , , , Teljes filmadatlap

A Filmtett szerint:

10

A látogatók szerint:

0

Szerinted?

0

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes