Címke: visky andrás

A tévé és én

Arra gondoltunk, ha már megszülethet ez a jubileumi lapszám, gyűljünk össze legalább itt, a lap hasábjain, szerkesztőbizottsági tagok és szerkesztők, akik egyébként egymástól 500-1000 kilométerre élünk és dolgozunk. Mindenkitől azt kértük, hogy írjon néhány sort a fenti cím alá: A tévé és én. A felhívásra a legváltozatosabb eredmények születtek. Íme, hogy látja a tévé és önmaga viszonyát egy filmrendező, egy operatőr, egy filmesztéta, egy filmelméletíró, valamint egy író-dramaturg. A sor végén pedig mi, a lap szerkesztői.

Egy angyal meghajol

2000. december 15. – írta

Életem első filmjét valamikor a hatvanas évek legelején, egy dobrudzsai lágerben láttam, magam is lágerlakó, jóllehet még gyerek, öt éves sem, de fogolynak azért fogoly, névre szóló kilakoltatási paranccsal, pecsét, iktatószám, saját kezű aláírás, ahogy illik.

Filmek – némaság és ideológia között – II. Nemzetközi Ökumenikus Filmszemle, Budapest

2000. november 15. – írta

Elénk tudja-e tárni a „vallásos film" az emberi sors törékeny egyediségét, a mozgóképes narráció sajátos eszközeivel a befogadó számára cselekménnyé, történéssé, megvalósulássá tudja-e tenni a szentségélményt? Miféle poétika az, ami a vászonra hozza a láthatatlant? A Fórum Film szervezésében Budapesten zajló Nemzetközi Ökumenikus Filmszemle egy olyan művészi terület szemlézését vállalja fel, mely nyitott a nem-látható és nem-hallható felé.

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?