Az identitáshiányos klisétolvaj – Seth Gordon: Identity Thief / Személyiségtolvaj

2013. február 14. – írta Veres Szilárd

A Személyiségtolvaj már első hétvégéjén visszatermelte gyártási költségét, és 100 millióig nem valószínű, hogy megáll, tehát kijelenthető, hogy sikerfilm született. Ez csak azt bizonyítja, hogy Hollywoodban a marketingesek többet dolgoznak, mint a filmek alkotói.

Az első akcióhős – Kim Jee-woon: The Last Stand / Erőnek erejével

2013. január 28. – írta Jakab-Benke Nándor

Egy akcióhősnek négy tevékenységet kell mesterfokon űznie: a lövöldözést, a verekedést, az autóvezetést, és az erőltetetten vicces egysorosok beköpését. Egy politikusnak csak az utóbbit, így nem csoda, hogy Schwarzenegger megunta a kevés kihívással bíró kormányzói széket, és visszatért oda, ahonnan vétetett, a kamerák elé: hogy lövöldözzön, verekedjen, kocsikázzon és erőltetetten vicces egysorosokat köpjön be. Csak közben eltelt húsz év, és az idő alapos nyomott hagyott Arnoldon is, és a műfajon is.

SÓTLEN – Simon West: Stolen / Elárulva

2012. december 6. – írta Jakab-Benke Nándor

Nicolas Cage szép iramban írogatja magát ki a filmtörténetből. Utóbbi filmjeit már csak vagy a rajongói nézik meg egy nagy feltámadás reményében, vagy utálói, hogy fodrásza legújabb mesterművén röhöghessenek.

Ha jól értem, ön csal! – Rodrigo Cortés: Red Lights / A gyilkos médium

2012. december 4. – írta Szántai János

Rodrigo Cortés spanyol filmrendező neve sokak számára ismerősen csenghet. Ő rendezte ugyanis a filmes és nem filmes berkekben egyaránt elég nagy port kavaró Élve eltemetve (2010) című filmet. Amúgy van neki még egy nagyjátékfilmje, a fogyasztói társadalmat bíráló The Contestant (A versenyző, 2007), meg öt kicsi. Mit mondjak: elég szép teljesítmény egy 1973-as születésű európai filmestől.

Más emlék – Len Wiseman: Total Recall / Az emlékmás

2012. augusztus 23. – írta Papp Attila Zsolt

A remake igencsak kockázatos és talányos „műfaj”, de Hollywoodban ezt láthatóan másként gondolják, és az egykori nagy sikerprodukciók újrafazonírozásában afféle aranytojást tojó tyúkot látnak. Meglehet, igazuk van, de ez a nézőt – akinek talán még vannak emlékei az „eredeti” Emlékmásról – kevéssé vigasztalja.

Az igazság nyom – Mabrouk el Mechri: The Cold Light of Day / Az igazság nyomában

2012. április 19. – írta Jakab-Benke Nándor

Hollywood olyan, mint a hadsereg: lehettél előtte bárki, ha ide bekerülsz, ugyanolyan nyírást és k(h)akiszínű terepgúnyát kapsz, és ugyanazokban a műfajokban mozogsz. Nincs apelláta.

Kés, csaj, pisztoly, gyerek kezébe nem való – John Singleton: Abduction / Elhurcolva

2011. szeptember 26. – írta Hlavaty Tamás

Pár év, és abba az életkorba lépnek az Alkonyat-szériáért rajongó kiscsajok, amikor már ciki lesz beismerni, hogy a szende vámpír és a morcos farkasfiú képével díszített füzet borítóját szívecskékkel rajzolták tele. Amíg ez bekövetkezik, van még egy kis idő, addig pedig gyorsan kezdeni kell valamit a tiniszíveket megdobogtató srácokkal.

Bad Trip – Az acid western 1.

2011. július 13. – írta Verpeléti András

A western olyan nagy és tág műfaj, hogy története során minden más műfajnál több leágazást, mellékutat hozott létre és tűrt el. Még olyan ösvényeket is elbírt, amelyek végül nem tudtak teljes mértékben beilleszkedni a műfaj törzsébe. Ilyen vadhajtás az acid western is, amely bár egy adott kulturális-társadalmi helyzetben léphetett csak színre, és valójában nem is értelmezhető egységes stílusként, elemeiben a mai napig fel-felbukkan.

Ismerős ismeretlen – Jaume Collet-Serra: Unknown / Az ismeretlen férfi

2011. március 1. – írta Jakab-Benke Nándor

Az ismeretlen férfi című thriller – stílusosan – az ismeretlenségből robbant be az amerikai mozikba, a nyitóhétvégén egy meglepő első helyet produkálva a jegypénztáraknál (s a kolozsvári teltházból ítélve máshol is). A siker oka azonban nem a film szüzséjében keresendő.

Ponyvaregények és realizmus – Don Siegel-portré 1.

2010. december 17. – írta Kriston László

A San Sebastián-i Filmfesztivál idei retrospektívjének alanyát, Don Siegelt sokan Clint Eastwood star vehicle-jeinek bérmunkás rendezőjeként könyvelték el. Öt közös munkájukon túlmenően mégis sokkal több ő, mint a 70-es évek erőszakfilmjeinek gyárosa. Valós idejű történések pergő prezentálásában volt a legerősebb. Hősei mind egy-két nap alatt sodródnak a végkifejlet felé.