Ron Howard szerencseszáma – Ron Howard: Thirteen Lives / A tizenhármak

2022. augusztus 24. – írta Jakab-Benke Nándor

Úgy tűnik, Ron Howard szerencseszáma a 13, szerencseműfaja pedig a mentőakció. Főleg az olyan, ahol kevés az oxigén.

Ahol három szál cigi többet ér, mint egy emberi élet – Jean-Stéphane Sauvaire: A Prayer Before Dawn / A kíméletlen

2018. augusztus 6. – írta Polák Zsóka

A kíméletlen pont az a film, amit egyszer megnézel, de aztán soha többé nem akarod újra látni. És nem azért, mert rossz, hanem mert a thaiföldi börtönben szenvedő drogos boxoló olyan elemi erővel döngöl a moziszékbe, hogy aztán alig bírod magad kivakarni onnan.

Készül a második film is a thaiföldi barlangi mentésről

2018. július 12. – írta a szerk.

Jon M. Chu rendező és az Ivanhoe Pictures is megfilmesítené a barlangban rekedt thai focicsapat történetét.

Hollywoodi producerek készítik elő a thaiföldi barlangi mentésről szóló filmet

2018. július 11. – írta a szerk.

Michael Scott és Adam Smith producerek a helyszínen követték figyelemmel a barlangban rekedt thai gyerekek és edzőjük mentését, színészekkel is tárgyaltak már.

Enter the Void – Nicolas Winding Refn: Only God Forgives / Csak Isten bocsáthat meg

2013. augusztus 12. – írta Csiger Ádám

Két éve azon kevesek egyike voltam, akik – ha csak kicsit is – csalódtak a zseniális Nicholas Winding Refn Drive – Gázt! című filmjében. A Csak Isten bocsáthat meg viszont már olyan, amilyen Refn előző filmjének kellett volna lennie: az év egyik, ha nem a legjobb mozija, rendezője pedig még mindig fejlődik.

Egy szökőár margójára – Juan Antonio Bayona: The Impossible / A lehetetlen

2013. január 9. – írta Kovács Bea

Hogyan újulhat meg és hordozhat többletjelentést egy természeti katasztrófát, illetve az ennek következtében létrejövő személyes vagy kollektív tragédiákat tárgyaló zsánerfilm? Szeretném szeretni A lehetetlent, mint számos más kritikus, de (számomra) lehetetlen: túl biztonságosan játszik, túl kényelmesen befészkelte magát a műfaj komfortzónájába, és úgy tűnik, az elsődleges impressziók mögött, a háttérben nincs egy kiforrott rendezői koncepció.

A holtág sodrásában – Apichatpong Weerasethakul: Hotel Mekong / Mekong Hotel

2012. szeptember 28. – írta Jankovics Márton

Vannak filmek, melyeknek a rövidség a fő erényük – az alig egy órás Mekong Hotel minden kétséget kizáróan ezek közé tartozik. Az Arany Pálmát nemrégiben bezsebelő Apichatpong Weerasethakul legújabb alkotása nem több, mint egy hevenyészett mozgóképes vázlat, melyre fel vannak ugyan firkantva a thai mester jól bejáratott motívumai, de csaknem teljes mértékben nélkülözi a korábbi filmek szuggesztív erejét.

Reinkarnációs változatok majomjelmezre – Apichatpong Weerasethakul: Lung Boonmee Raluek Chat / Boonmee bácsi, aki képes visszaemlékezni korábbi életeire

2010. december 7. – írta Vízkeleti Dániel

A 2010-es Cannes-i Filmfesztiválon az Arany Pálmát Apichatpong Weerasethakul Boonmee bácsi, aki képes visszaemlékezni korábbi életeire című munkája kapta. Különösebb értékelő visszhang nem követte a díjkiosztót, talán mert a rendező munkái nem ismertek annyira, és azok világát egy szakadék választja el az európai filmekéitől. Persze a zsűri döntésére teljes joggal bólinthattak rá a szakavatottak: a Boonmee bácsi egyedülálló és mágikus – de mindenképp jelentkezzen, aki érti.

Csillag hal meg, ember születik – Anocha Suwichakornpong: Mundane History

2010. június 2. – írta Farkas István

Bár még nem láttam a TIFF mindenik versenyfilmjét, úgy vélem, a thaiföldi Anocha Suwichakornpong Mundane History-ját (Evilági történet) látatlanban is kitüntethetjük a „legextrémebb” jelzővel. Ha nem is a legjobb, de mindenképp az egyik legemlékezetesebb versenyfilm a mezőnyben.