Címke: televízió

Valóság és show – Aaron Sorkin: Being the Ricardos / Az élet Ricardóéknál

2022. február 11. – írta

Az utóbbi években már rendezőként is egyre inkább számolnunk kell Aaron Sorkinnal, most ismét egy nagyívű, Oscarra éhes produkcióval jelentkezett. Az amerikai televíziózás egykori álompárját igyekezett ábrázolni, mindez pedig felemásan sikerült: helyenként remekül megírt, másutt viszont kongóan üres Az élet Ricardóéknál.

Jövőjéért küzd a román közszolgálati tévé magyar adása

2014. november 18. – írta

Közszolgálat régen és ma címmel szervez fórumot a sepsiszentgyörgyi  Székely Mikó Kollégium konferenciatermében november 23-án, vasárnap, 16 órai kezdettel a Román Televízió 45 éves magyar adásának szerkesztősége. A vetítéssel egybekötött közönségtalálkozó minden érdeklődő számára nyitott.

Kilúgozott Amerikai Psycho – Bobcat Goldthwait: God Bless America

2012. augusztus 2. – írta

Mostanában viszonylag sok trashnek kikiáltott film jutott el szélesebb közönséghez, gondoljunk csak a Hobo with a Shotgunra vagy az Iron Skyra. És bár mindkettő kifejezetten szórakoztató, egyiknek sem sikerült kultfilmmé válnia, ami valahol célja volt a filmeknek. Ugyanígy nem sikerült ez Bobcat Goldthwait-nek sem, de a zseniális, szinte költői nevű direktor filmje mégis jobban megragad majd a nézőkben.

Kevésbé lesz szórakoztató a kínai tévé

2011. július 19. – írta

Komolyabb műsorokra cserélné a „tömegek számára káros tartalmú" tévéprogramokat Kína: az állami rádió, film és televízió főhivatal (SARFT) a korábbi korlátozások után most a szórakoztató műsorok adásidejének csökkentésére készül.

Cirkuszolás – Cecil B. DeMille: The Greatest Show on Earth / A földkerekség legnagyobb show-ja, 1952

2011. január 21. – írta

Mindegyik Oscar-átadó nevezetes valamiért, de az 1953. március 19-én rendezett 25. gála több okból is az. Egyrészt azért, mert ez volt az első olyan show, amelyet az akkori új csoda, a televízió is közvetített. Addig csak a hollywoodi kiváltságosok szűk köre izgulhatta át az eredményhirdetés feszültségét, ám az most minden televíziós háztartásban elérhetővé vált. Másrészt azért, mert az erős mezőny ellenére az akkori „sztárcsináló giccsrendező”, Cecil B. DeMille utolsó előtti, meglehetősen gyengécske filmjére kapta meg az addig elmaradt alibi-Oscart.

Elindult a 3D-s földi tévéadás

2011. január 18. – írta

A sikeres tesztek lezárulta után a múlt héten elkezdte működését a világ első földi sugárzású 3D-s tévécsatornája, amelyet a Motive Television tulajdonában lévő olasz Mediaset üzemeltet – írja a Wall Street Journal. (SG.hu)

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes