Címke: televízió

Magyar filmeket vásárolna a Spektrum Televízió

2010. december 9. – írta

A megújult Spektrum Televízió lehetőséget kínál minden olyan filmgyártó és filmforgalmazó részére, aki rendelkezik a Spektrum TV profiljába illő magyar gyártású tudományos- és ismeretterjesztő filmekkel, hogy alkotásaikat műsorára tűzze.

Ne untassuk a közönséget! – Az American International Pictures stúdió története I.

2010. december 8. – írta

Az akció, az erőszak és az erotika ábrázolásának hatásmechanizmusára épülő Arkoff-formula1, illetve a fiatalok nézői magatartásának elemzését célzó Pán Péter-szindróma2 elméletének alkalmazása – mely mára elcsépelt alaptörvénynek számít a szórakoztató filmeket gyártó stúdiók körében – az 50-es évek Amerikájában kiugrási lehetőséget biztosított a kor legkülöncebb minimoguljának, az American International Pictures-nek.

Megújul a Cartoon Network

2010. november 26. – írta

A Turner Broadcasting System (TBS) Európa-szerte népszerű gyerekcsatornája november 26-án vadonatúj arculattal és logóval jelentkezik Magyarországon és a közép-kelet-európai régióban. Az új arculattal a gyökereihez tér vissza a csatorna.

Emmy-díj a Pro TV riportereinek

2008. szeptember 25. – írta

A hírek Oscarjának nevezett Emmy-díjat vette át hétfőn este New Yorkban a Pro TV stábja: az elismerést Tudod, hogy mit csinál a gyereked? (Tu ştii ce mai face copilul tău?) című kampányukért kapták. Paula Herlo, Cosmin Stan, Sergiu Matei operatőr, Marius Ivan és Eduard Târna, valamint Alex Livadariu producer három riportfilmmel szálltak versenybe.

A szürke (?) valóság – George Clooney: Good Night, and Good Luck. / Jó estét, jó szerencsét!

2006. április 20. – írta

1953. Joseph McCarthy és az ő nevéről elhíresült, Amerika-ellenes tevékenységet vizsgáló bizottság kontra a CBS televíziós társaság See It Now című műsora, azon belül is Edward R. Murrow riporter (David Stratharn) és producertársa, Fred Friendly (George Clooney). Ez a mondat szikárságban és tényszerűségben felveszi a versenyt a szóban forgó filmmel.

Korán reggel rikkant a...? – Reggeli műsorok a magyar televíziós csatornákon

2005. március 15. – írta

Nem árulunk el nagy titkot: régóta tudjuk, hogy az egyik legfontosabb műsorsáv a reggeli (6-9 óra között), mivel emberek milliói nézik, miközben megkezdik a napjukat. Fogmosás, öltözködés, reggelizés közben általában bekapcsolják a televíziót, hogy tudjanak a hírekről, a legfontosabb dolgokról, illetve rá tudjunk hangolódni a napra. Ha általánosságban szeretnénk tipizálni, jó pozitivista tudósként, akkor rögtön problémákkal találkozhatunk: téma, műsorvezetés, stúdió és sorolhatnám a következő adásig.

A képernyő jótékony homálya – Tűnődések Marshall McLuhan médiaelméletéről, negyven év távlatából

2005. március 15. – írta

Volt egy, a posztmodernt közvetlenül megelőző (vagy annak kezdetével egybeeső?), utópiákban gazdag rövid korszaka a 20. századnak, amelyre még mostanság is jóleső nosztalgiával avagy kvázi-szent áhítattal illik emlékezni: az ún. Hatvanas Évekről van szó. Nagy nekibuzdulások, hitek, evilági eszkatológiák, racionális és irracionális társadalmi és egyéni megváltástanok versengtek az önmagát a két világégés után ismét nagyszerűnek, lehetőségeit szinte korlátlannak képzelő nagybötűs Emberke kegyeiért, keleten és nyugaton, diktatúrában és polgári demokráciákban egyaránt.

Hullámzó értékek vagy értékes hullámok? – Egy lelkes csapat munkája, hogy Toto és Alfredo álma ne vesszen a Dunába…

2005. március 15. – írta

A Dunát mintázó két óriási hullám díszíti az épület tetejét, a portai beléptető rendszerben szúrós tekintetű biztonsági őrök ellenőriznek, majd a negyedik emeleten a falakat borító klasszikusok és új irányzatok filmplakátjai kalauzolnak a helyes irányba. Amikor meglátom az új Kusturica-filmet, Az élet egy csodát népszerűsítő képet, érzem, hogy jó helyre érkeztem, s láss csodát: a vele szemben levő ajtó nyílik a Duna Televízió filmszerkesztőségébe. (Mint később kiderült, minden egyes plakátnak indokolt helye van…)

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

  • Reménytelenül

    Színes életrajzi, filmdráma, 102 perc, 2025

    Rendező: Rózsa Gábor

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

  • Reménytelenül

    Színes életrajzi, filmdráma, 102 perc, 2025

    Rendező: Rózsa Gábor