Címke: robert zemeckis

Minden, egyhelyen, mindenkor – Robert Zemeckis: Here / Itt

2024. november 28. – írta

Az Itt a létezés felfogásának fejlődésnarratívájaként elsősorban a filmforma remedializálására tett absztrakt kísérlet: az újmédia nyelvén megfogalmazott családi melodráma a mindenkori emberi jelenlét tapasztalatát hangsúlyozza a digitalizáció és az internetes kultúra tükrében.

Zemeckis, a szarka – Robert Zemeckis: Flight / Kényszerleszállás

2013. február 12. – írta

Ha a realizmus és a fantasztikum szomszédos szobákban laknak, Robert Zemeckis minden bizonnyal vágott magának egy saját ajtót a határos falon, és így összenyitva a két teret, ide-oda kalandozik bennük. Zemeckis a CGI mesevilágában tett bő évtizedes kiruccanása után (Polar Expressz, Beowulf, Karácsonyi ének) visszatért a már jól bevált, élőszereplős dráma (Forrest Gump, Számkivetett), illetve ez esetben a melodráma műfajához. A nagy belépőt nyomatékosítandó azonnal duplafenekű promblematikával tervezte fajsúlyosabbá tenni filmjét, a Kényszerleszállással azonban csupán a „sokat markol, keveset fog" klasszikus csapdájában landolt.

Közeleg az Óz, a nagy varázsló remake-je

2010. november 19. – írta

A Warner Bros. a klasszikus Óz, a nagy varázsló (Óz, a csodák csodája) feldolgozását tervezi. A Victor Fleming-féle, Judy Garland Dorothy-jával készült 1939-es változat forgatókönyvét vennék alapul, amely bár a legismertebb, mégsem az első filmes megvalósítása L. Frank Baum történetének. A Warner elmondása szerint már felvették a kapcsolatot Robert Zemeckis-szel (Karácsonyi ének, Forrest Gump) az esetleges rendezés ügyében. (moziplussz)

FelCarolni a karácsonyt – Robert Zemeckis: A Christmas Carol / Karácsonyi ének

2009. november 11. – írta

November közepétől már mindenkiben izzik a karácsony parazsa, leesik az első hó, téli gumikat kell rakni az autókra, talán már az ajándékok beszerzésére is gondolunk. Ebben az időszakban a tengerentúlon is készülődnek. A 30-as évek óta tradícióvá vált Charles Dickens novellájának filmvászonra vitele; ha nem is évente, de feltűnően gyakran csábítják el új feldolgozásaival az ünneplő szülőket és főleg azok gyermekeit (olyan marketing ez, akár a happy meal).

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes