106 éves korában – 2015. április 2-án – eltávozott Manoel de Oliveira, korunk egyik legtermékenyebb és legidősebb filmrendezője, akit az elmúlt 30 év alatt több életműdíjjal kitüntettek, mert senki nem számított arra, hogy valaki 100 évesen és évente fog előállni újabb és újabb filmekkel. Pedig ez történt.
Az IndieLisboa hatodik kiadása lényegesen különbözik az ötödiktől. Ha tavaly még azt a benyomást keltette, hogy helyét keresi a nemzetközi független filmes fesztiválok között, idén jól láthatóan kijelölt magának két fontos irányvonalat a versenyprogram mellett: a portugál film népszerűsítését és az elemi osztályokban kezdődő filmes oktatás támogatását.
Először egy portugál barátomtól hallottam a Fantasportóról. Leírása szerint szülővárosának legjelentősebb filmes eseménye Portugália legnagyobb filmfesztiválja, „nagyon nemzetközi”, nagyon fontos, és fantasztikus. Fantasztikus, úgymint horror, tudományos fantasztikum és minden egyéb, ami fantasy.
A hetvenes években betörnek Portugáliába a technikai újítások – elsősorban a 16 mm-es kamerák, amelyek a képpel egyidejűleg hangot is tudtak rögzíteni. Ezek a kamerák nem csak a technológiát, hanem a filmek nyelvezetét is forradalmasították, ugyanis rugalmassá és mobilissá tették a forgatásokat, és a gyártási költségeket is csökkentették.
Portugáliáról rendszerint a foci, a parafa és a tengerpart jut az emberek eszébe, véletlenül sem a film. Pedig, ahogy mindig az elsők között volt különféle áruk importálásában, Portugália a filmipar és -művészet terén sem maradt el a többi európai országtól.
Az IndieLisboa ötödik kiadásának már a reklámsorozata is nyilvánvalóvá teszi, hogy mire ne számítsanak azok, akik betévednek a független filmes vetítésekre: a speciális effektusokat, gyerekes cselekedeteket, szuperhősöket és menő autókat máshol kell keresni. A program így is gazdag, a filmek pedig zavarba ejtően sokfélék voltak.
