Mese az egyenlő(tlen)ségről – Guillermo del Toro: The Shape of Water / A víz érintése

2018. február 19. – írta Berecki Beáta Hajnalka

Guillermo del Toróról köztudott, hogy nemcsak akció- meg horrorfilmek rendezésében sikeres, hanem a felnőtteknek szóló mesék vászonra komponálásában is remekel. A Faun labirintusa óta több mint tíz év telt el, és a film rajongói jogosan remélték, hogy a rendező legújabb filmje is – amelyen 2011 óta dolgozott – hasonlóan ragadja majd magával nézőjét.

A csend hangja – Miroslav Slaboshpitsky: The Tribe / Plemya / A törzs

2015. április 1. – írta Kruppa Noémi

„A film szereplői jelbeszéddel kommunikálnak. Nincs felirat, nincs szinkron. Mert a szerelemhez és gyűlölethez nem kell fordítás” – jelenik meg a film elején az a három mondat, melyen kívül egyetlen leírt betűt, kimondott szót nem hallunk majd az elkövetkezendő két órában. Miroslav Slaboshpitsky debütfilmje, nem mellesleg a Cannes-i Kritikusok Hetének fő díjazottja, egy kegyetlenül nyers, a szavak híján is szókimondó tinidráma, mely a jellegzetesen kelet-európai nyomort kíméletlen realizmussal mutatja meg.

Ezt láttuk a 13. TIFF-en 5. – La voz de los silenciados / The Voice of the Voiceless; Finsterworld; Alphabet; Mi vagyunk a legjobbak! / Vi är bäst! / We Are The Best!

2014. június 3. – írta Buzogány Klára, Ferenczi Szilárd, Székely Bíborka, Kruppa Noémi

Egy szinte néma, fekete-fehér néma-film, egy imádnivaló svéd felnövésfilm tinédzser punkcsajokkal, egy talányos német alkotás a kollektív felelősségtudatról, valamint egy dokumentumfilm az oktatási rendszer visszásságairól. Ráadásul az idő is kezd kiderülni.

Poétikus ökológia – A non-verbális dokumentumfilmekről

2013. január 16. – írta Ritter György

A Baraka típusú montázsfilmek elődjeit a 20-as és a 30-as évek avantgarde montázsfilmjeiben kereshetjük. Ám, míg azok a megszületett új társadalmi rend, a város magasztalását és szimfóniáját vitték vászonra, az új évezred végén már ennek ellenkezője lett ezen zsáner tématikája.

Fekete-fehér néma-film – Pacskovszky József: A vágyakozás napjai

2010. február 8. – írta Jakab-Benke Nándor

A főszereplőjéhez hasonlóan A vágyakozás napjai sem beszél sokat, visszafogottan adja elő melankolikus, minimalista, kellemes, de kissé érdektelen drámáját. Pacskovszky József rendező irányátásáról egyből meglátszik, hogy a színházban (is) otthon érzi magát, a csak néha megbicsakló színészvezetés törésmentes dramaturgiájú történetet eredményez.