Átok vára – Fantasztikum a magyar némafilmben II. - A fekete

2019. szeptember 28. – írta Balogh Gyöngyi

A magyar filmtörténet egy kevéssé ismert metszetét mutatjuk be két részben: a mai szemmel is meglepően gazdag némafilmes termés fantasztikus oldalait. Míg az előző részben a „fehér” zsánerekről volt szó, ezúttal a sötétebb, horrorral kacérkodó műfajokat vesszük górcső alá.

Haláli múmiák hajnala – Luc Besson: Les aventures extraordinaires d'Adèle Blanc-Sec / Adéle és a múmiák rejtélye

2010. szeptember 27. – írta Csiger Ádám

„Ez nem humor, hanem alpári majomkodás!” – fakad ki egy mókázó múmia láttán az Adéle és a múmiák rejtélye címszereplője. A film sokadik fárasztó poénját elszenvedve a néző joggal érezheti úgy, hogy e mondatot Luc Besson öniróniának szánta.

A fantáziátlan csokihadsereg bukása – Rob Cohen: A Múmia – A Sárkánycsászár sírja

2008. augusztus 11. – írta Katona Linda

Hol is járunk? Ja, Sanghajban. Minél messzebb az avítt piramisoktól, és a megunt egyiptomi kellékektől. Most egy agyagba zárt ördögöt kell felébreszteni, hogy majd aztán fél Kínán át lehessen üldözni. Rosszabb, mint amit vártam. Nem azért, mert naiv vagyok, hanem mert a minimális elvárásokat sem teljesíti. Ezerszer lerágott poénok, milliószor kiköpött szituációk. Üres film, teli terem. Nem értem.

A kánontól eltérő kamaradráma – Iain Softley: The Skeleton Key / A titkok kulcsa

2005. október 15. – írta Farkas István

Az álmisztikus történetekre fogékony nézők már megszokták, hogy ennek a műfajnak (sajnos) van egy átka. Éspedig: egy-két értelmesebb alkotásra (Viasztestek) mindig jut egy tucatnyi fércmunka is (Boogeyman, A sötétség leple). Történik ez azon egyszerű okból kifolyólag, hogy a filmes zsonglőrök azt gondolják, a minden zörejre összeboruló tinédzser célcsoportnak bármit le lehet nyomni a torkán. Természetesen ez tévedés, mert nem mindenki azért néz horrort, hogy amikor a rendező egy-egy rémisztőbb jelenettel jelt ad, a partnere ölébe vesse magát.

A viszontlátás búja és öröme – Sorozatok, előzmények és folytatások

2002. november 15. – írta Papp Sándor Zsigmond

Hányszor éreztük úgy egy jó könyv vagy film után, hogy képtelenek vagyunk megválni hőseinktől, hogy a történet itt nem érhet véget. Képzeletünkben számtalan kalandot forgattunk le velük csak azért, hogy életben tartsuk őket, amíg újra meg nem jelentek a lapokon vagy a vásznon. S cseppet sem zavart, hogy képzelgéseink voltaképpen az eredetitől alig eltérő variációk csupán. A szereplők családtagokká, közeli rokonokká váltak, akikkel mindenképpen tartani kell a kapcsolatot.

Fekete alakok, sötét háttér előtt – A horror története 2/1.

2001. augusztus 15. – írta Pápai Zsolt

Kevés műfaj van a filmművészetben, mely akkora örökséget és oly kiterjedt családfát mondhat magának, mint a leglenézettebbek közé tartozó horror; a pornó mellett nincs még egy zsáner, amely ennyire megvetett lenne, ugyanakkor kevés olyan akad, mely ennyi rajongóval bírna: a mozitörténet legalantasabbnak bélyegzett műfaja egyben a legnépszerűbbek egyike is.