Meghalt Piero Tosi, A párduc és a Halál Velencében jelmeztervezője

2019. augusztus 12. – írta a szerk.

92 éves korában meghalt szombaton Rómában Piero Tosi Oscar-díjas jelmeztervező, Luchino Visconti gyakori munkatársa, adta hírül a Franco Zeffirelli Alapítvány.

Fellini zeneszerzője voltam – Nino Rota-portré

2017. február 10. – írta Hubai Gergely

„A Cinecittà előtt észrevettem egy vicces kis embert aki a rossz helyen várakozott a villamosra. Szétszórtan hederített az egészre. Olyan érzésem volt hogy… vele kell várnom… biztos voltam benne, hogy a villamos megáll a szokásos helyén és futnunk kéne utána, és egyaránt biztos voltam benne, hogy megáll ott is, ahol mi várakoztunk… A legnagyobb meglepetésemre a villamos pont előttünk állt meg.” Federico Fellini így emlékezett első, még véletlen találkozására Nino Rotával. Az idén 105 éve született zeneszerző leginkább Fellini zeneszerzőjeként ismert, de hozzá kötődik A keresztapa legendás – és meglepő botrányt kavaró – zenéje is.

Elhunyt Maurice Jarre

2009. március 30. – írta a szerk.

Szombatról vasárnapra virradóra, 84 éves korában elhunyt Maurice Jarre francia filmzeneszerző – tájékoztat az MTI.

Az olasz film története – A hatvanas évek filmművészete (2.)

2006. november 15. – írta Pintér Judit

„Az ideológiák kimentek a divatból, de a fecsegés tovább folyik. Csak azt nem lehet többé tudni, miről beszélnek. Az emberek tovább mennek, de már senki nem tudja, milyen irányba.” (Pier Paolo Pasolini: Madarak és ragadozómadarak, 1966)

Az olasz film története – A kezdetektõl a neorealizmus válságáig (1.)

2006. október 15. – írta Pintér Judit

Az iskolateremtő irányzatokban és alkotókban, nagysikerű műfajokban, hosszan tartó válságokban bővelkedő olasz film története 1904-ben kezdődött. Akkor alapították Torinóban az első filmgyárat, majd rá egy évre Rómában a Cinest, amelynek műtermeit 1937-ig, a Cinecittá születéséig használták.

Csapdában – A jelenkori olasz történelem pillanatai Blasetti, Visconti, Rossellini és Bertolucci kameráján át

2002. október 15. – írta Csantavéri Júlia

A huszadik század elején forgatott olasz történelmi filmek az újonnan megalakult olasz állam filmes legitimációjául is szolgáltak, őket a fasizmust kiszolgáló alkotások követték. A neorealizmus irányzata az antifasiszta ellenállást alkotta újra filmen, a háború után felnőtt nemzedékre, például Bernardo Bertoluccira volt szükség ahhoz, hogy ez a történelmi mítosz is felülvizsgáltassék.

Filmtörténet tizennégy részben (X.) – Vissza a valósághoz (I.) – Az olasz neorealizmus története

2002. január 15. – írta Vincze Teréz

A filmtörténetírás bevett toposza, hogy már a film születésénél megkülönbözteti a születő művészet fikciós illetve dokumentarista jellegű törekvéseit. Teheti ezt azért is, mert a (Lumiére testvérektől eredeztetett) valóságrögzítés és (a Meliés munkásságából származtatott) fikció viszonya valóban mindig is a filmkészítők és a filmről gondolkodók érdeklődésének fontos kérdése volt. A most tárgyalandó film(stílus) történeti irányzatnak is karakterisztikus jegye a valósághoz, a történelem és a mindennapok dokumentáló jellegű megközelítéséhez való viszonya.