Címke: kutya

Csak ugat, nem harap – Pejó Róbert: Mancs

2015. január 29. – írta

A magyar állatcelebek két legismertebb képviselője minden bizonnyal Overdose, a versenymén, illetve Mancs, az életmentő német juhász. Overdose-ról két évvel ezelőtt készített kiváló dokumentumfilmet Ferenczi Gábor, Mancsról pedig mostanra sikerült összehozni egy hiánypótló jelleggel beharangozott családi mozit, melynek megtekintése után nem a hiányérzetünk csökkent, hanem a filmalap által támogatott, kortárs magyar filmbe vetett hitünk.

Hosszúra nyúlt búcsú – Jean-Luc Godard: Adieu au langage / Búcsú a nyelvtől

2014. december 16. – írta

A filmes 3D technológiával és annak létjogosultságával kapcsolatban az egyik legtöbbször feltett kérdés (illetve kritika), hogy az milyen módon emelhető a rongyrázó speciális effektusok szintjéről ténylegesen a filmnyelvbe. Jean-Luc Godard legújabb – de állítólag utolsó – műve pontosan erre tesz kísérletet, és mivel a legtöbb 3D-s mozi nem elsősorban ezt a problémát igyekszik megoldani, talán tényleg itt az ideje, hogy valaki legalább megfogalmazza a kérdéseket.

Bérgyilkos a szomszédból – David Leitch, Chad Stahelski: John Wick

2014. november 12. – írta

Amikor beülsz a John Wickre és megpillantod Keanu Reevest, amint felesége temetése után zokogva ölelgeti cuki kiskutyáját, valószínűleg kétségbeesetten fogsz feszengeni a székben attól tartva, hogy véletlenül az Édes november második részére váltottál jegyet. Aztán mikor az egész film hirtelen átcsap egy vérgőzös akcióorgiába, rájössz, hogy novemberben maximum a bosszú édes.

Kutyavendetta Budapest utcáin – avagy új magyar utópia? – Mundruczó Kornél: Fehér isten

2014. május 25. – írta

Mundruczó Kornél mintegy másfél évtizede gyártja kompromisszumot nem ismerő filmjeit. Legtöbbször vér, erőszak, gyilkosság és brutalitás jellemzi azt a kemény világot, amelyet a néző elé tár, és a rendezők gyakran olyankor teszik ezt, lásd Pasolini Salóját vagy éppen Kim Ki-duk tavalyelőtti velencei Arany Oroszlán-nyertes filmjét, a Piétát, ha jelezni akarják: nagy  a baj körülöttünk.

Ad hoc absurdum – Quentin Dupieux: Wrong / Gázos

2012. október 11. – írta

Újabb és újabb Dupieux-filmet nézni olyan, mint azzal a hóbortos lánnyal randizgatni, akinek különcsége mögött nem is annyira furcsa, excentrikus személyiség, hanem a mindenki mástól való különbözés vágya sejlik fel.

A Belleville-i randevú akkor is jobb! – Sylvain Chomet: Les Triplettes de Belleville / Belleville randevú – Francia rémes

2004. október 15. – írta

2004-ben három rajzfilmet jelöltek Oscar-díjra: a Finding Nemót, a Brother Beart és a Les Triplettes de Belleville-t. Az első kettő Disney égisze alatt készült, történetmesélés szempontjából a hagyományos filmekhez sorolható. A harmadik film nagyon eltér ezektől, és fel is vállalja a másságát. A kanadai–francia–belga–angol koprodukció ezért (és talán egyéb pénzügyi meggondolások miatt) nem nyerte el az Akadémia díját sem animációs filmként, sem a címzenéért.

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes