Az első részben röviden áttekintettük, hogy miként jutott el a képregényfilm műfaja a kezdeti „primitív”, naiv időszakából a rizikósabb alkotásokig, odáig, hogy már itt-ott felbukkant komolyabban vehető próbálkozás az adaptálásra, most pedig folytatjuk a filmtörténeti áttekintést, amely a képregényfilm mint tagadhatatlanul önálló, erős műfaj létrejöttéhez vezető utat mutatja be.
A Filmtett teljes mértékben kiáll az erdélyi színészek mellett, akkor is, ha azok – tőlük függetlenül – szar filmekben játszanak. Éppen ezért, kritika következik az amúgy kritikán aluli Town Creek című filmről, melynek rendezője, Joel Schumacher számára a Falling Down filmcím, úgy tűnik, önbeteljesítő jóslat volt.
Őszintén szólva meglepő, hogy ilyen későn készült el a filmváltozat. Hiszen a hasonló „nagyokat", mint a Jézus Krisztus Szupersztár vagy a Hair egészen hamar adaptálták, és kétségtelen, hogy ez hírnevükhöz, sikerükhöz, illetve a korszakhoz erősen kötődő, kultikus jellegükhöz is sokat hozzátett.
Szeretném azt írni A fülkéről, hogy zavarba ejtő alkotás, hogy a székhez szögezi az álomgyár tucattermékeihez szokott nézőt, ám valamiért nehezen áll össze ez a mondat. Valami mindig lelöki a jó szándékú kezet a klaviatúráról. Egyrészt, bár az alkotók mindent elkövetnek, hogy egy igazi, minimalista ízekkel fűszerezett kamaradrámát hozzanak össze a főként elnagyoltsággal és szélesvásznú történésekkel dolgozó iparágban, a produkció mégis amolyan keverék a „tisztavérűek” között: nagy ambícióval forgatott minimál-mainstream a maga szépérzékével és logikájával. Bár ez önmagában talán még nem volna baj.
A thriller-műfaj a nyolcvanas-kilencvenes években a korábbi évtizedekben kijelölt két nyomvonalon fejlődik tovább: a pszichothrillerek sorozatgyilkosai kegyetlenebbek és népszerűbbek lesznek, mint valaha, a paranoia-filmek azonban megszelídülnek (vagy még félelmetesebbekké válnak? – nézőpont kérdése). A műfajpaletta pedig a korszakban további három fontos alműfajjal (erotikus thriller, neo noir, akcióthriller) bővül.
