Nyolc világhírű filmrendező és színész kapott helyet Dániából, Dél-Koreából, az Egyesült Államokból, Franciaországból, Iránból, Kínából és Mexikóból a 67. cannes-i filmfesztivál hivatalos versenyprogramjának zsűrijébe, amelynek elnöke a korábbi bejelentésnek megfelelően Jane Campion, Oscar-díjas új-zélandi rendező, forgatókönyvíró lesz – közölték ma a szervezők.
Lambert Wilson francia színész és sanzonénekes lesz a 67. cannes-i filmfesztivál házigazdája – jelentette be tegnap este Gilles Jacob fesztiválelnök a Twitteren.
A Zongoralecke rendezője lesz a május 14-én kezdődő Cannes-i Fesztivál zsűrijének elnöke. Az új-zélandi rendezőnő maga is nyert kétszer nyert már Arany Pálmát.
A belga filmrendező testvérpár, Luc és Jean-Pierre Dardenne kezdeményezésére hétfőn közzétett petícióban neves filmrendezők azt kérik az európai állam- és kormányfőktől, hogy az audiovizuális szektorra ne vonatkozzon a várhatóan a jövő év végére megszülető szabadkereskedelmi egyezmény az Egyesült Államok és az Európai Unió között.
A költő-életrajzban (Egy angyal az asztalomnál) és a kosztümös koridézésben (Zongoralecke, Egy hölgy arcképe) egyaránt járatos Jane Campion látszólag nem kockáztatott sokat, amikor az angol romantika lángeszű poétafejedelme, John Keats utolsó éveit csomagolta cellulózba. Azonban ahelyett, hogy igyekezne a nyomorgó zseni veséjébe látni, inkább szenvelgő hősszerelmest farigcsál belőle, aki szelíden nyúlik el a széplelkű varrólányként halálosan egysíkú Abbie Cornish párnás ölén. Szecessziós-romantikus nyáltenger a javából.
„Egyszer meghívtak egy lányiskolába előadást tartani, és amikor végeztem a beszédemmel, a 30 lányból 29 máris filmrendező akart lenni.” – számolt be élményeiről1 a Bridget Jones: Mindjárt megőrülök! rendezője, Beeban Kidron. Néhány évtizeddel ezelőtt még elképzelhetetlen lett volna, hogy a filmkészítés gondolata ilyen vaskosan megragadja a női lelkeket, nőként filmet rendezni pedig olyan volt, mintha önkéntesen, meztelenül vonultak volna be a harctérre.
Gondolom, valami ilyesmit teszteltek a program összeállítói, amikor kigondolták az idei No Limits blokkot. Persze, a kérdésnek a kolozsvári fesztiválközönség vonatkozásában lehet értelme, bár a visszhangokból ítélve a keleti filmek szenvtelen agressziója inkább megviselte a nézőket, mint a No Limits inkább csak üdítően izgalmas filmjei.
Jane Campion a hagyományos elbeszélőműfaj keretein belül problematizálja a női reprezentáció kérdését olyan közkedvelt, díjnyertes és, szinte populárisnak mondható, nőfilmekben, mint a Janet Frame újzélandi írónő élete által ihletett Angyal az asztalomnál (An Angel At My Table, 1990), a Henry James-regényből készült Egy hölgy arcképe (The Portrait of a Lady, 1996), vagy a saját forgatókönyvére épülő Zongoralecke (The Piano, 1993), amely különösen alkalmas a női tekintet szubverzív lehetőségeinek ábrázolására.
