A nők, akik túl sokat tudtak – A szebbik nem a rendezői székben II.

2010. április 10. – írta Csoma Emőke

Az előző részből megtudhattuk, hogy a kezdetek kezdetén még nem is számított extrém dolognak az, ha egy nő filmet rendezett, valamint azt is, hogy a filmkészítés iparosodásával időközben ez teljesen megváltozott. Ebben a részben megismerkedhetünk Európai filmes női pionírjaival, valamint a rendezőnők mai helyzetére is vetünk egy pillantást.

A nők, akik túl sokat tudtak – A szebbik nem a rendezői székben I.

2010. április 7. – írta Csoma Emőke

„Egyszer meghívtak egy lányiskolába előadást tartani, és amikor végeztem a beszédemmel, a 30 lányból 29 máris filmrendező akart lenni.” – számolt be élményeiről¹ a Bridget Jones: Mindjárt megőrülök! rendezője, Beeban Kidron. Néhány évtizeddel ezelőtt még elképzelhetetlen lett volna, hogy a filmkészítés gondolata ilyen vaskosan megragadja a női lelkeket, nőként filmet rendezni pedig olyan volt, mintha önkéntesen, meztelenül vonultak volna be a harctérre.

Filmtörténet tizennégy részben!

2010. március 1. – írta a szerk.

Többet szeretnél tudni a filmkészítés kezdeteiről? Szívesen olvasol a némafilmekről, érdekelnek az európai avantgárd filmek és az orosz montázsiskolák?

Norvégmintás celluloidpulóver – Norvég filmtörténet 2.

2010. január 11. – írta Csoma Emőke

Folytatjuk norvég filmtörténetünket, mely Arne Skouennel ért véget valahol a hatvanas években. A következő évtizedek végre meghozzák a már jól megérdemelt nemzetközi sikereket, újabb friss és lendületes rendezőket és filmeket, így végre az is bebizonyosodik, hogy a norvég film bizony képes megállni a saját lábán.

A (h)őskorszak – Az amerikai függetlenfilm története 1.

2009. augusztus 31. – írta Váró Kata Anna

Napjaink filmművészete kétségtelenül jóval szegényesebb lenne az amerikai függetlenfilm, illetve azon merész alkotók nélkül, akik eredeti ötleteikkel és kreativitásukkal kitörölhetetlenül bevésték nevüket a filmtörténetbe. Egy részük megőrizte kívülállóságát, míg mások szuperprodukciók rendezőivé váltak, ám még így is sikerült üdítő, egyéni hangot vinniük a futószalagon gyártott konzervfilmekbe.

Én uralkodom, felség! – Nae Caranfil: Restul e tăcere / A többi néma csend

2008. március 13. – írta Zágoni Balázs

A hangsúly nem az „én”-en van, hanem az „uralkodáson” (de erre még visszatérünk). Nae Caranfil közel húsz éve készül erre a filmre, nagyjából azóta amióta elolvasta apja, a filmtörténész Tudor Caranfil În căutarea filmului pierdut (Az elveszett film keresése) című könyvét. Azóta akar filmet forgatni az 1910-es évek Bukarestjéről, a román mozi első éveiről, az első hazai történelmi szuperprodukció, vagyis az Independenţa Romăniei (Románia függetlensége) születésének körülményeiről.

Délszláv filmtörténet 4. Háború és útkeresés – Jugoszlávia széthullása a filmek tükrében

2008. március 10. – írta Söjtöri Andor

A jugoszláv film az 1980-as években elért külföldi sikerei után az államszövetség széthullásával megszűnt létezni. A 90-es évek polgárháborúja során a mozgókép is tagköztársaságokra darabolódott. Az utódállamok több-kevesebb sikerrel létrehozott nemzeti filmgyártásai a mai napig forráshiánnyal küszködnek.

A film története – Címszavakban az ókortól a 20. századig

2006. december 15. – írta Buzogány Klára, Jakab-Benke Nándor, Zágoni Bálint, Zágoni Balázs, Tóth Orsolya, Székely Csaba, Margitházi Beja

Az etruszk nemzeti filmgyártásról Kr.e. a tizenharmadik századból vannak először képkockás emlékek. Az etruszk filmesek könnyű fahrt-hajóikkal támadták az egyiptomi partvidéket, céljuk a bambusz- és kókuszültetvények fölötti ellenőrzés megszerzése volt.

Filmtörténet tizennégy részben (XI.) – Vissza a valósághoz (II.) – Az angol free cinema és az angol újhullám

2002. február 15. – írta Vincze Teréz

Az angol film második világháborút követő „realista” irányzatának, az úgynevezett free cinemának és az azt követő new cinemának (csúfnevén: „kitchen sink cinema” [a konyhai mosogató filmjei]) gyökerei az előző részben tárgyalt olasz neorealizmushoz hasonlóan a háborút követő társadalmi krízisben, az átalakulásra való igényben rejlenek.

Filmtörténet tizennégy részben (X.) – Vissza a valósághoz (I.) – Az olasz neorealizmus története

2002. január 15. – írta Vincze Teréz

A filmtörténetírás bevett toposza, hogy már a film születésénél megkülönbözteti a születő művészet fikciós illetve dokumentarista jellegű törekvéseit. Teheti ezt azért is, mert a (Lumiére testvérektől eredeztetett) valóságrögzítés és (a Meliés munkásságából származtatott) fikció viszonya valóban mindig is a filmkészítők és a filmről gondolkodók érdeklődésének fontos kérdése volt. A most tárgyalandó film(stílus) történeti irányzatnak is karakterisztikus jegye a valósághoz, a történelem és a mindennapok dokumentáló jellegű megközelítéséhez való viszonya.