Címke: festmény

Giccstabló – Yannis Smaragdis: El Greco

2009. február 18. – írta

Egyén és intézmény, művész és egyház, fény és sötétség szembenállását dolgozza fel a magyar–görög koprodukcióban készült El Greco. Teszi mindezt azonban olyan mértékű naivitással, amely maximum az első némafilmek korában aratott volna sikert kiszámítható klisékbe oltott giccses heroizmusával.

Rembrandt sötét titkai és Greenaway értekezése a fényről – Peter Greenaway: Nightwatching / Éjjeli őrjárat

2008. március 31. – írta

Az Éjjeli őrjáratot nehéz Greenaway korábbi filmjeitől függetlenül nézni és fejtegetni, miközben a lehetséges értelmezési fogódzók legalább annyira túlmutatnak életművének keretein, mint a művészet- és kultúrtörténeti idézetek a filmjein. Ha már egy magát enciklopédistának valló rendező művéről kell itt szó essék, talán nem méltánytalan a lexikon logikája szerint beszélni róla. Az alábbi szószedet korántsem teljes, tetszés szerint továbbírható.

Vermeer lánya – Peter Webber: Girl with a Pearl Earring / Leány gyöngy fülbevalóval

2004. november 15. – írta

„Egy fényből készült kép”, a camera obscura titka, vagy inkább annak félszeg definíciója, amit Griet lát odabent. Alaptétele is lehetne ez a Leány gyöngyfülbevalóval című festmény, regény és film triptichonjának, ahol ez utóbbi eszközei révén dúskál a terek, az azokat be- és feltöltő fény, és végül a kettő kombinációját plasztikus formákba öntő színek sokaságában.

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

  • Reménytelenül

    Színes életrajzi, filmdráma, 102 perc, 2025

    Rendező: Rózsa Gábor

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?