Továbbra is változatlan – Lewis Milestone: All Quiet on the Western Front / Nyugaton a helyzet változatlan, 1930

2014. december 19. – írta Ferenczi Szilárd

Jóllehet a kutatók váltig arról csacsognak, hogy a kollektív emlékezet idővel képes lesz az emberiség önpusztító reflexén változtatni (netán egyenest meg is szüntetni azt), lépten-nyomon az derül ki, hogy szinte semmiben nem különbözik a személyes memóriától.

A nosztalgia modoros bája – Radu Gabrea: O poveste de dragoste, Lindenfeld

2014. június 25. – írta Jakab-Benke Nándor

Erdély után a Bánság felé fordult a román rendező múltat kutató szeme, s ott is megtalálta kedvenc, érzelgős, a történelem sodrában elfelejtett témáit.

Az emlékezés útvesztői – Alain Resnais-portré 1.

2014. június 19. – írta Gregus Zoltán

Ha visszatekintünk Alain Resnais hátrahagyott életművére, akkor azt találjuk, hogy ezek a filmek jelentős stilisztikai és műfaji változatosságot mutatnak a dokumentumfilmtől a fikcióig, a mentális utazástól vagy a melodrámától a sci-fi, a vígjáték vagy a musical világa felé kacsintgató alkotásokig. Mégis nehezen lehetne találni még egy olyan rendezőt, aki ennyit foglalkozott volna az idő és emlékezés kérdésével, mint ő.

Szín- és időkavalkád – Danny Boyle: Trance / Transz

2013. május 17. – írta Kruppa Noémi

Megtévesztés, váratlan fordulatok halmozása és a nézői tudattal való folyamatos játék jellemzi Danny Boyle legújabb, Transz című filmjét, mely az utolsó pillanatig újra meg újra elgáncsol, szinte (ahogyan ezt a tendenciózus cím is jelzi) transzba kényszerít, olyannyira, hogy megbillenti az ösztöneinkbe, saját józan gondolkodásunkba vetett hitünket.

Más emlék – Len Wiseman: Total Recall / Az emlékmás

2012. augusztus 23. – írta Papp Attila Zsolt

A remake igencsak kockázatos és talányos „műfaj”, de Hollywoodban ezt láthatóan másként gondolják, és az egykori nagy sikerprodukciók újrafazonírozásában afféle aranytojást tojó tyúkot látnak. Meglehet, igazuk van, de ez a nézőt – akinek talán még vannak emlékei az „eredeti” Emlékmásról – kevéssé vigasztalja.

A Boszporusz felett az ég – Nuri Bilge Ceylan-portré 2.

2010. október 22. – írta Ritter György

Miután elkészítette gyermekkori emlékeiről szóló kis vidéki trilógiáját, Ceylan másik otthonába, Isztambulba helyezte át filmjeinek színhelyét. A nagyvárosi és a falusi környezet közötti szakadék „leírását” azonban fokozatosan járta körül. Az átmenetben fontos szerep jut az iróniának és az erkölcsi példázatoknak, majd a kegyelem hiányának is.

Török vidéki anziksz – Nuri Bilge Ceylan-portré 1.

2010. október 20. – írta Ritter György

A kortárs török filmet leginkább Ferzan Özpetekkel és Fatih Akinnal szokás azonosítani, pedig ők hazájuktól távol (Olaszország, Németország) alkotnak, a nemzeti török filmről azonban alig-alig hallani. A kétezres évek elején ez megváltozott, a „kivándorolt” mozisok mellett egy új generáció lépett színre. Ennek a nemzedéknek egyik legkiemelkedőbb török alkotója Nuri Bilge Ceylan.

Nosztalgiába fojtva – Giuseppe Tornatore: Baarìa

2010. szeptember 8. – írta Jankovics Márton

Közel három órás játékidő, napsütötte dél-olasz városka és egy fél évszázadot átölelő édes-bús anekdotafüzér… Látszólag minden adott egy szívmelengető Tornatore-mozihoz, a várt hatás azonban ezúttal elmarad. Az olasz mester ugyanis láthatóan megfeledkezett a következetes cselekménybonyolítás szabályairól a nagy nosztalgiázás közepette.

Resnais városemlékei / tudatvárosai

2004. szeptember 15. – írta Győri Zsolt

Alain Resnais első játékfilmje, a Szerelmem, Hirosima, bár látszólag egy konkrét városról szól, szimbolikus és valós városok, városrészek, városromok szövevényes hálójában, ezek metszéspontjában foglal helyet.