A szép, a rossz és a csúf – Szász János: A hentes, a kurva és a félszemű

2018. január 25. – írta Papp Attila Zsolt

Ha létezik easternes elemeket is felvillantó noir/expresszionista kamaradráma, akkor A hentes, a kurva és a félszemű erre a példa. Szász János leporolta a két világháború közötti időszak egyik leghírhedtebb magyarországi bűnügyét, és egy izgalmas, bár inkább stiláris-formanyelvi szempontból érdekes alkotást készített belőle.

Transzfilmánia 16. – Darkest Hour / A legsötétebb óra; The End of the F***ing World

2018. január 21. – írta Jakab-Benke Nándor

Ez olyan, amilyen: másmilyen aligha lehetne. Kicsit más szemszögből A legsötétebb óráról. Na meg egy jó kis, tinikről, de nemcsak tiniknek szóló sorozatról.

Nehéz felnőttnek lenni – Sorin Marin: Capace

2017. november 2. – írta Berecki Beáta Hajnalka

A felnőttkor zűrzavaros, problémákkal teli napjai mindannyiunkat arra késztetnek néha, hogy felidézzük és párhuzamot vonjunk a gyermekkor felhőtlen pillanataival. Annak ellenére, hogy akkor valószínűleg úgy gondoltuk, jobb lenne mihamarabb  felnőni és független lenni.

Ez még viccnek is rossz – Roczó-Nagy Zoltán: #Jézus – Apám nevében

2016. november 25. – írta Dobi Ferenc

Roczó-Nagy Zoltán megpróbálta a fiatalok ízlésére gyúrni Jézus keresztre feszítését rohamrendőrökkel, akciójelentekkel, sci-fi elemekkel, és grafikus erőszakábrázolással, de csúfosan lebőgött. Még ha lett is volna elég pénze és tehetsége egy látványos popkornmozit csinálni a messiás történetéből (nem volt), a szándék nagyon félrement.

Mesél a szél – Miyazaki Hayao: Kaze tachinu / The Wind Rises / Szél támad

2014. június 24. – írta Sándor Anna

Szél támad és felforgat mindent – csak embernek kellene maradni közben. Miyazaki Hayao utolsó rajzfilmjében a legendás japán repülőmérnök alakján keresztül fogalmazza meg még egyszer hitvallását alkotásról, békéről, harmóniáról – és mindezek ellehetetlenüléséről.

Szolidarista – Andrzej Wajda: Wałęsa – A remény embere

2014. március 26. – írta Ritter György

Az idén 88 éves lengyel rendező-doyen, Andrzej Wajda korához mérten biztos kézzel szállítja időről időre őszikéit, melyek hol az irodalomból (A bosszú, 2002), hol pedig a polák történelem tragédiáiból (Katyn, 2007), vagy kultikus alakjaiból válogatnak. Ez utóbbi tematikába tartozik a Wałęsa is, amely nemcsak az egyik legfontosabb 20. századi politikus életútja, de a rendező Ember-trilógiájának lezárása is.

Vékony jégen – Jonathan Levine: 50/50 / Fifti-fifti

2012. január 5. – írta Verpeléti András

Halálos betegségről filmet készíteni elég nehéz sőt, sokszor hálátlan feladat, hiszen a történetet egyszerre kell személyessé és univerzálissá is tenni, ami rengeteg buktatót jelenthet. Egyrészt rengeteg nézőt kergethetünk be vele a mozikba, ha kellőképpen eladható a termék, másfelől elég egy ballépés, és máris támadások viharában találja magát a rendező. Legyen szó drámáról vagy vígjátékról, a játékszabályok borzasztó gyorsan fordulhatnak a rendező ellen.

Kötelező olvasmány – pólóra nyomva – Steven Soderbergh: Che – Part One / Che – Az argentin

2009. június 18. – írta Gyenge Zsolt

„Én most kicsit elmegyek, maguk csak folytassák az ellenállást, míg visszajövök” – mondja a nagyképű, de gyáva helyőrségi parancsnok a beosztottjainak, Castro és Che seregeinek előrenyomulása láttán. Valami hasonlót mondhatott Soderbergh is a stábjának forgatás közben. És úgy tűnik, ezt ő sem gondolta komolyan: valahol a vágószobában kapcsolódhatott be újra a munkálatokba.

Egy nótaíró emlékezete – George Tilman Jr.: Notorious

2009. február 27. – írta Farkas István

A Notorious szó hallatán különböző szubkultúrák nyáltermelése is beindul. A filmbarátok észlelési horizontján Hitchcock ’46-os thrillere, illetve egy esetleges remake-je jelenik meg. A jól informált plázacicák Ralph Lauren aranysárga szegélyű fekete dobozba csomagolt parfümjét idézik fel, a hip-hop rajongóknak pedig egyértelműen a hájas Biggie Smalls ábrázata villan be.

Van Damme, l'homme – Mabrouk El Mechri: JCVD

2009. február 9. – írta Jakab-Benke Nándor

A kamaszfiúk rajongása igen hálátlan dolog. A VHS-korszakban cseperedsz fel, rajongsz egy csupaizom, ősember akciósztárért, aztán hirtelen benő a fejed lágya és levakarod a színes Bravo-, Popcorn-posztereket a faladról, vállalva a gombostűk által hagyott csúnya hegeket a tömbházlakás betonfalában – és a polcod megtelik Bergman-, Fellini- és Antonioni-DVD-kkel.