Őszentsége tévelygései – Nanni Moretti: Habemus Papam / Van pápánk!

2012. január 9. – írta Kovács Patrik

Prosperáló irányzattá nőtte ki magát a híres történelmi személyiségek egy-egy markáns életszakaszát középpontba állító – és arról meglehetősen bensőséges hangon regélő – életrajzi dráma: az Invictus nemzeti identitástudatot kovácsoló Mandelája és A király beszéde dadogással viaskodó uralkodója után egy fiktív pápa vidám motívumokkal is gazdagított lelkiismereti hullámvölgye kerül terítékre.

Imbolygó haláltánc – Lars von Trier: Melancholia / Melankólia

2011. október 13. – írta Csoma Emőke

A depresszió makacs és valójában kezelhetetlen dolog. Nemcsak a szenvedő alany életét keseríti meg, hanem igazából mindenkiét, aki kapcsolatban áll vele – ezért az ember a legrosszabb ellenségének sem kívánja, hogy ilyen állapotba kerüljön. Ám mégis van valaki, akinek soha nem szabadna kigyógyulnia belőle. Ez pedig Lars von Trier.

(P)rémes alteregó – Jodie Foster: The Beaver / A hódkóros

2011. szeptember 6. – írta Ritter György

Jodie Foster 16 év után ült vissza a rendezői székbe, hogy barátjának, a mostanában csak botrányairól híres Mel Gibsonnak segítsen visszatalálni a hollywoodi fősodorba. Története egy hasadt lelkű, hódbábu segítségével kommunikáló játékgyár-igazgatóról és annak családjáról szóló édes-bús sztori. Ám Gibson alibije és az ifjú mellékszereplők jutalomjátéka kivételével az eredmény egy nem túl érdekes kertvárosi dráma.

Kit szeret Ő? – James Gray: Two Lovers / Két szerető

2009. szeptember 8. – írta Csoma Emőke

Ahányszor nekifogok egy romantikusan drámai vagy drámaian romantikus kaliberű filmnek (ritkán), annyiszor éled fel bennem a jóhiszeműség oly rég elhalványult lángja: „ez most talán valami más lesz”. De soha nem lesz más, újra meg újra átvernek. Csak a PR-juk változik.

Érdes élet – Mátyássy Áron: Utolsó idők

2009. február 2. – írta Csoma Emőke

Az élet és az egyén nyomorúsága mindig közkedvelt téma volt és lesz a magyar filmrendezők körében (ez az idei Filmszemle felhozatalán is jócskán meglátszik). Elhagyatottság, magány, kiszolgáltatottság – íme néhány szükséges alapadalék a megteremtendő drámai hangulathoz. Ízlés szerint – fokozásként viszont pótolható még bármivel.

Oscarütközés(ek) – Paul Haggis: Crash / Ütközések

2006. május 15. – írta Farkas István

A dán filozófus-teológus, Søren Kierkegaard a Vagy-vagy című művében ír arról a művészetben jelen levő sorsszerűségről, mely bizonyos témákat eljuttat egyes alkotókhoz, jelentős műalkotásokat „szülve” ezáltal.

Szép a lufi vagy nem szép? – Jean-Jacques Beineix: 37°2 le matin / Betty Blue

2003. május 15. – írta Galambos Attila

A és B találkoznak az utcán. A kérdi B-t, hova megy. B mondja, moziba. A kérdi B-t, mit néz meg. B laza eleganciával, de nyomatékosan jelezve, mennyire otthon van a kortárs filmművészetben, közli, hogy a C című filmet megy megnézni, mely D legújabb rendezése, s melynek természetesen – ki más? – E volt az operatőre, mint D filmjeiben általában. A-nak fogalma sincs, hogy kikről beszél B, de hogy ne tűnjön tapló lapaj bunkónak, villámgyorsan kényeskedő affektálásba fog, hogy ő ugyan nem jár moziba, ma már maximum jó filmek születnek, de remekművek soha, bezzeg tíz évvel ezelőtt, azok még filmek voltak, volt például az a francia, mi volt a címe, mondja már, amibe annyit szexeltek, meg fölgyújtják a tengerparti házat, na…

A piaci légy megkezdi röptét – Roy Andersson: Sånger från andra våningen / Dalok a második emeletről

2002. március 15. – írta Csillag Marci

Ha az általános iskolások logikájával szemléljük a térképet, és az északot fentnek, a délt pedig lentnek tekintjük, akkor nyugodtan állíthatjuk, hogy a régi-új európai film a második emelet magasságából, azaz Skandináviából érkezik hozzánk.

Abszurd dalok északról – Roy Andersson: Sånger från andra våningen / Dalok a második emeletről

2001. január 15. – írta Gyenge Zsolt

Boldogok, akik leülnek – állítja Roy Andersson svéd rendező a mottóban, majd, minden magyarázat nélkül, elindít egy nagyon különleges, lenyűgöző mozit.