Címke: cristi puiu

TIFF 2010: Bőséges lesz a Román Film Napja

2010. május 7. – írta

Az idei Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon a Román Film Napja bőségesebb lesz, mint valaha: rekord mennyiségű, azaz 18 nagyjátékfilmet és 19 kisjátékfilmet válogattak össze, melyek nagy részét a kolozsvári közönség láthatja majd először.

Eurimages-pénzek elosztása

2009. március 20. – írta

Tizenöt produkció között oszlik meg az a 6,42 millió dollár, amit az Eurimages legutóbb koprodukciós célokra felajánlott.

Lăzărescu úr halála és a román film feltámadása – Cristi Puiu: Moartea domnului Lăzărescu / Lăzărescu úr halála

2005. október 15. – írta

2004-ben a berlini Arany Medvével frissen kitüntetett kisjátékfilm, az Egy karton Kent és egy csomag kávé (Un cartuş de Kent şi un pachet de cafea) rendezőjétől a Nemzeti Filmközpont (Consiliul Naţional al Cinematografiei – CNC) megtagadta nagyjátékfilmes tervének az anyagi támogatását. A más, erős hazai gyártócégek híján a nagyjátékfilmeket Romániában egyedül támogató filmközpont más projekteket, az intézményhez közelebb állókét részesítette előnyben.

Apakomplexus a Croisette-en – 58. Cannes-i Filmfesztivál, 2005. május 11–22.

2005. július 15. – írta

Régi tapasztalat, hogy egy-egy filmfesztivál végére szinte mindig kiderül: valójában egyetlen filmért utaztunk oda, és feladatunk végig az volt, hogy arra az egyre rábukkanjunk. Hiába a rengeteg film, az egymást érő vetítések, a mustra után végül kitörölhetetlenül marad a szívünkben egyetlen kedves vagy megrázó, szomorú vagy vidám kis film.

Road-movie a keskeny pallón – Beszélgetés Cristi Puiu filmrendezővel

2001. május 15. – írta

„Nyers, durva képet akarok, hamisítások, speciális effektusok és szép tájak nélkül. És ebből nem engedek. Néha azt kértem, hogy még rondább legyen a kép, még kegyetlenebb. (...) Ezek a bukaresti operatőrök olyan képi beállításokra törekszenek, amelyek egyéni művészi stílusra utalnak, hogy a közönség azt mondja: istenem milyen szép kép! Mások is mondták, hogy vegyek be legalább néhány külső képet is az autóról, és végül be is vágtam néhányat, de most már tudom, hogy nem kellett volna. Ott kell maradni az autóban az egész út alatt, hogy «megfulladj»!"

Friss film és sorozat

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

  • Szeptember 5.

    Színes filmdráma, thriller, történelmi, 95 perc, 2024

    Rendező: Tim Fehlbaum

  • Sweetpea (Aranyom)

    Színes bűnügyi, filmdráma, vígjáték, 275 perc, 2025

    Rendező: Ella Jones

  • Én még itt vagyok

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 137 perc, 2024

    Rendező: Walter Salles

  • Vermiglio

    Színes filmdráma, történelmi, 119 perc, 2024

    Rendező: Maura Delpero

  • Mickey 17

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 139 perc, 2025

    Rendező: Joon-ho Bong

  • The Gorge

    Színes akciófilm, kalandfilm, romantikus, 127 perc, 2025

    Rendező: Scott Derrickson

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Emma és a halálfejes lepke

    Színes filmdráma, történelmi, 129 perc, 2024

    Rendező: Iveta Grófová

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Julie hallgat

    Színes filmdráma, 100 perc, 2024

    Rendező: Leonardo Van Dijl

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

  • Szeptember 5.

    Színes filmdráma, thriller, történelmi, 95 perc, 2024

    Rendező: Tim Fehlbaum

  • Sweetpea (Aranyom)

    Színes bűnügyi, filmdráma, vígjáték, 275 perc, 2025

    Rendező: Ella Jones

  • Én még itt vagyok

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 137 perc, 2024

    Rendező: Walter Salles

  • Vermiglio

    Színes filmdráma, történelmi, 119 perc, 2024

    Rendező: Maura Delpero

  • Mickey 17

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 139 perc, 2025

    Rendező: Joon-ho Bong

  • The Gorge

    Színes akciófilm, kalandfilm, romantikus, 127 perc, 2025

    Rendező: Scott Derrickson

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Emma és a halálfejes lepke

    Színes filmdráma, történelmi, 129 perc, 2024

    Rendező: Iveta Grófová

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Julie hallgat

    Színes filmdráma, 100 perc, 2024

    Rendező: Leonardo Van Dijl

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini