Címke: báron györgy

,,Nincsenek régi filmek’’ – Az 5. Budapesti Klasszikus Film Maratonon jártunk

2022. szeptember 20. – írta

A Budapesti Klasszikus Film Maratont idén szervezték meg ötödszörre, és mint kiderült, a régmúlt idők filmjei még mindig tudnak újat és érvényeset mondani. Az idén elhunyt Peter Bogdanovich szerint sem léteznek régi filmek, csupán olyanok, amiket még nem látott az ember – és hát volt néhány pótolnivaló. A közel 100 alkotást felvonultató filmfesztivál színes programkavalkádjából szemezgettünk.

Kezdődik a palicsi filmfesztivál

2015. július 17. – írta

Roy Andersson nyitja meg szombaton az Európai Filmek Nemzetközi Fesztiválját Palicson, amelyen több mint 90 filmet mutatnak be 9 kategóriában július 18. és 24. között.

Kicsit más: Mediawave-napló III. – Mediawave, Győr, 2008

2008. május 5. – írta

Kelet- és Közép-Európa, dokumentumfilm. A 18. Mediawave zsűrije által díjazott filmek szinte tisztán körvonalazhatók ezzel a két kifejezéssel. Magyar, orosz, lengyel, román és bolgár filmek kaptak díjat, közülük öt dokumentum- és két-két kis- és nagyjátékfilm.

Producerek éjszakája – avagy a producer mint alkotótárs, szolga, középcsatár vagy szükséges rossz

2002. július 15. – írta

A Filmtett ez év májusában megtartott születésnapi fesztiválján sorra kerülő rendhagyó kerekasztal-beszélgetésen négy magyarországi és egy erdélyi producer ült le egy asztalhoz. A beszélgetés résztvevői, Durst György (Duna Műhely), Kántor László (Új Budapest Filmstúdió), Meskó Zsolt (Felhőc Produkció), Muhi András (Inforg Stúdió) és a kolozsvári Video-Pontes képviseletében Marius Tabacu a filmgyártás és filmalkotás lehetőségeiről, a producer szerepéről, producer és rendező viszonyáról beszélgettek. A médiatár szerepét Báron György budapesti filmkritikus töltötte be. Az alábbiakban helyszűke miatt csupán részletet közlünk a beszélgetésből.

Ez alá még zene jön! – Beszélgetés Báron Györggyel, a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanárával a hangosfilmről és a filmzenéről

2001. október 15. – írta

A hang megjelenésével a filmek képi világa „visszafejlődött", primitívebb lett, hiszen a film készítői ettől kezdődően egyszerűen szóban elmondatták azokat a dolgokat, amelyeket lusták voltak megcsinálni, vagy nem volt érdemes képen megoldani. A hangos film hozott viszont egy új nagy lehetőséget: most már lehetett játszani a csönddel. A zene használata a filmben szintén tág lehetőségeket nyithatna, de nagyon gyakran azt bízzák a zenére, amit nem tudnak elérni érzelemben, cselekményben, fokozásban, képpel vagy egyéb hanggal.

Friss film és sorozat

  • Say Nothing

    Színes filmdráma, tévésorozat, történelmi, 400 perc, 2024

    Rendező: Michael Lennox, Anthony Byrne, Mary Nighy

  • Maria

    Színes életrajzi, filmdráma, 124 perc, 2024

    Rendező: Pablo Larraín

  • Better Man: Robbie Williams

    Színes animációs film, életrajzi, zenés, 135 perc, 2024

    Rendező: Michael Gracey

  • Nosferatu

    Színes horror, 133 perc, 2024

    Rendező: Robert Eggers

  • Kraven, a vadász

    Színes akciófilm, kalandfilm, képregényfilm, sci-fi, 127 perc, 2024

    Rendező: J.C. Chandor

  • Carry-On

    Színes akciófilm, bűnügyi, thriller, 119 perc, 2024

    Rendező: Jaume Collet-Serra

  • Apă și talpă

    Színes dokumentumfilm, 85 perc, 2024

    Rendező: Mircea Gherase, Lucian Mircu

Szavazó

Melyik a kedvenced a Filmtett-szerzők 2024-es toplistájából?

Szavazó

Melyik a kedvenced a Filmtett-szerzők 2024-es toplistájából?

Friss film és sorozat

  • Say Nothing

    Színes filmdráma, tévésorozat, történelmi, 400 perc, 2024

    Rendező: Michael Lennox, Anthony Byrne, Mary Nighy

  • Maria

    Színes életrajzi, filmdráma, 124 perc, 2024

    Rendező: Pablo Larraín

  • Better Man: Robbie Williams

    Színes animációs film, életrajzi, zenés, 135 perc, 2024

    Rendező: Michael Gracey

  • Nosferatu

    Színes horror, 133 perc, 2024

    Rendező: Robert Eggers

  • Kraven, a vadász

    Színes akciófilm, kalandfilm, képregényfilm, sci-fi, 127 perc, 2024

    Rendező: J.C. Chandor

  • Carry-On

    Színes akciófilm, bűnügyi, thriller, 119 perc, 2024

    Rendező: Jaume Collet-Serra

  • Apă și talpă

    Színes dokumentumfilm, 85 perc, 2024

    Rendező: Mircea Gherase, Lucian Mircu