Címke: átok

A kevesebb néha több – James Wan: The Conjuring / Démonok között

2013. augusztus 13. – írta

Egy család új lakásba költözik, melyben – a kezdetben még megmagyarázhatatlan – események paranormális jelenségekre utalnak. A Fűrészről híres James Wan legújabb filmje a kísértetház-horror szubzsánerében készült, s jóleső fellélegzés azok számára, akik a „kevesebb néha több” szabály hívei: a The Conjuring kerüli az explicit képekeket, inkább rettegésben tart, mint megijeszt, és a vérrel is csínján bánik.

4:3 – A 41. Filmszemle televíziós filmjeiről

2010. február 12. – írta

A Filmszemlék programjaiban egyre karakánabban követeli helyét a tévéfilm műneme. Míg 15 évvel ezelőtt kényszerűségből és pénzhiány miatt forgatott videóra a szakma, addig ma már – gondolhatnánk – csak a képernyőre szánt alkotások szekciója ez. Pedig a helyzet az, hogy a profi rendezők valódi munkái és a meg nem értett „amatőrművészek” performance-ai ugyanazzal a cégérrel próbálják eladni magukat.

Átok, de kinek? – Takashi Shimizu: The Grudge 2. / Az átok 2.

2007. március 20. – írta

Amikor az európai és amerikai közönség először találkozott a 90-es évek japán horrorfilmjeivel, a hatás sokkoló volt. Az egyrészről Hitchcock lábnyomában egyensúlyozó, másrészről slaggal vért locsoló nyugati horrorok után alapvető újdonságot jelentett az a típusú lélektani rémület, amelyet a keleti rendezők ránk uszítottak. Előbb-utóbb azonban mindenből kifogy a lendület.

„Amíg a valóság rút függönye…” – Woody Allen: The Curse of the Jade Scorpion / A Jade skorpió átka

2002. március 15. – írta

Woody Allen kicsit úgy járt, mint Maupassant, akinek sohasem bocsátották meg, hogy nem minden elbeszélése üti meg a Gömböc mértékét. A nagy „New York-filmek” után (A rádió aranykora, Annie Hall, Manhattan, Zelig) a kritika, és nem ritkán maga a Woody Allen rajongótábor, mintha rossz néven venné, hogy rendezőnk nem újabb sokkoló és átütő remekművet alkotott, csupán jó, netán kiváló filmet. A jade skorpió átkát sokan „termésnek” („vintage”) titulálják. De ha már az – hozzátehetnék, hogy jó évjárat, élvezetes a bukéja.

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes