A kortárs amerikai film egyik olyan alkotójáról lesz szó a továbbiakban, aki elegánsan beleőszült látomásaiba, amelyek viszont mit sem veszítettek intenzitásukból és erejükből az alkotói pálya bő ötven éve alatt. A látomás szó, minden ezoterikus és anyagfeletti asszociációjával egyetemben, akárhányadik racionális újranézés kapcsán felmerül David Lynch alkotásai esetén: sem a történetek, sem a karakterek, sőt a használt művészi konvenciórendszerek sem bizonyulnak elégségesnek ahhoz, hogy megkössék és keretbe kényszerítsék a látottakat.
A címben foglalt állítás ugyan számos filmalkotásra vonatkoztatva megállná a helyét, van azonban a filmtörténetnek néhány olyannyira talányos, meg- és felfejthetetlenül különös műve, amelyhez hiába is próbálnánk pusztán elemzői racionalitással viszonyulni, mert ellenáll(nak) minden klasszikus kategorizálási kísérletnek. Kétségkívül ilyen film a Radírfej, David Lynch kereken 40 éve bemutatott, bizarr és lebilincselő debütje.
Beleborzong az ember, hogy a több amerikai idolt is megtestesítő filmsztár, Kirk Douglas száz éves lett. A borzongás érzése abból a gondolatból fakadhat, hogy Douglas akkor született, amikor a mozi éppen még a vásári mutatványok szerepét töltötte be. Majd rácsodálkozhatott arra, ahogy a vásznat az ezüstcsillogás, a pazar kiállítás, s rajongás vette körül. Aztán tanúja volt annak is (főleg manapság), ahogy a másik, egykor lenézett szórakozási forma, a tévé átveszi ezt a szerepet, mind művészi, mind pedig látvány szempontjából. Douglas munkájának foglalata annak az érának a története, amelyben a mozi isteneket adott a nézőknek. Ő volt az egyik...
Seth Rogen évek óta dédelgetett projektje, a Sausage Party az ételek Toy Storyja. Annyi különbséggel, hogy itt az ételek néhol perceken át orgiáznak és csúnyán beszélnek, de ez nem azt jelenti, hogy ne lenne értékelhető animáció a nagy kolbászos truváj.
Ha az I. világháborúval foglalkozó fikciós filmeket hirtelen kellene felsorolnunk, akkor olyan szerzők nevei jutnának eszünkbe, mint Kubrick (A dicsőség ösvényei, 1957), David Lean (Arábiai Lawrence, 1962) és Lewis Milestone (Nyugaton a helyzet változatlan, 1930). Közülük is csak a legutóbbi filmje készült a II. világháború előtt. Olybá tűnik, a háborús mozi zsánerének archetípusai a második világégés után és annak hatására alakultak ki, pedig pont ellenkezőleg.
Tegnaptól az amerikai filmörökség részét képezi a Julie Andrews főszereplésével készült Mary Poppins és Quentin Tarantino Ponyvaregény című klasszikusa, valamint a Nem félünk a farkastól, amelynek főszereplőjét, Liz Taylor Oscar-díjjal értékelt az amerikai filmakadémia.
Az Egyesült Államokban 1912 és 1929 között rendezett filmek több mint kétharmadának nyoma veszett, eltűnt többek közt Ernst Lubitsch és a színésznő Clara Bow több munkája – jelentette az amerikai Kongresszus Könyvtára, amely korábban e ritka filmalkotások megőrzését célzó intézkedéseket sürgetett.
A 20. kiadásánál tartó budapesti filmfesztivál idén is figyelmet szentel az amerikai függetlenfilmnek: öt játékfilm került a Tiszta Amerika nevű vetítési blokkba, egy közülük nemzetközi premier.
